9 cikk rendezése:
1. cikk / 9 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
2. cikk / 9 Fedezethiány jogkövetkezményei
Kérdés: A Kbt. 75. §-ának (4) bekezdéséből következik-e, hogy fedezethiány miatt csak abban az esetben nyilvánítható eredménytelennek az eljárás, ha a fedezetet az ajánlatkérő az ott meghatározottak szerint ismerteti az ajánlattevőkkel?
3. cikk / 9 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
4. cikk / 9 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
5. cikk / 9 "Eredményhirdetés" tárgyalás nélküli eljárásban
Kérdés: Tárgyalás nélküli eljárásban hogyan értesülünk az eljárás eredményéről?
6. cikk / 9 Dokumentáció átvételi időpontja kétszakaszos eljárásban
Kérdés: Kétszakaszos eljárásban jogszerű-e az az ajánlatkérői eljárás, miszerint az ajánlati dokumentáció legkorábban a részvételi szakasz eredményhirdetését követően vehető át?
7. cikk / 9 Ajánlattételi határidő lejárta után érkezett ajánlat elbírálhatósága
Kérdés: A Kbt. egyértelműen kizárja-e, hogy az ajánlattételi határidő letelte után beérkezett ajánlatokat az ajánlatkérő elbírálhassa? A gyakorlatban volt-e példa ilyen elbírálásra? Lehetséges-e, és ha igen, milyen indokkal az ajánlattételi határidő elmulasztásának igazolása?
8. cikk / 9 Objektív alapú indokolás a gyakorlatban
Kérdés: A Kbt. 86. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel objektív alapúnak mondható-e az az indokolás, amely egy, kizárólag az ajánlattevőnél alkalmazott "gazdaságos" módszerre hivatkozik, és azt sem tényekkel, sem adatokkal nem támasztja alá?
9. cikk / 9 Ajánlatok megfelelőségének értelmezése
Kérdés: Miért nem nyilváníthatja az ajánlatkérő eredménytelenné az eljárást a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja alapján, és mit jelent az a gyakorlatban, hogy az ajánlatok egyéb módon nem felelnek meg a jogszabályi feltételeknek?