Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

A 317/2013. Korm. rendelet és a Kbt. viszonya

Kérdés: Mi a viszony a 317/2013. Korm. rendelet és a Kbt. között? A jogszabályi hierarchián túl amennyiben nem Kbt.-köteles a beszerzés, alkalmazni kell a Korm. rendeletet?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20-i 2012/21/EU bizottsági határozat (a továbbiakban: 2012/21/EU...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

Felelősség a közbeszerzési törvény alkalmazásának mellőzése miatt

Kérdés: Számonkérhető-e az ajánlattevő, ha tudott arról, hogy az ajánlatkérő mellőzte a közbeszerzési törvény alkalmazását, bár aktív módon nem vett részt annak elkerülésében? Ha szerződésmódosítás keretében történik mindez, ahol közösen döntenek, hogyan változik az előző kérdés megítélése?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzés nélkül kérdéseket vethet fel, mégsem igazolható automatikusan, hogy a szerződés egyeztetése során az ajánlattevő támogatásával történt mindez. A közbeszerzési szerződés módosítása esetében más a helyzet, hiszen ott a felek tisztában voltak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.

Védett műhely minőség-ellenőrzése

Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatók akkreditációjáról, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásokról szóló 327/2012. kormányrendelet 1. §-ának 12. pontja alapján kerül kiállításra a védett műhely igazolások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 11.

Új végrehajtási rendeletek a közbeszerzésben

Kérdés: Az új Kbt. mellé teljesen új végrehajtási rendeletek jelennek meg, vagy a korábbiakat igazítják az új törvényhez? Az átmeneti időszakban, november 1-je után új szabályok hiányában hogyan kell eljárni, ha a hatályos rendeletek ellentétesek a törvénnyel?
Részlet a válaszából: […] ...programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet módosítása;– A környezetkímélő és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 1.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...felgyorsítása érdekében – amennyiben az adott beszerzési tárgy ezt lehetővé teszi – támogatói döntés (pályázati felhívás, támogatási szerződés) vagy a támogatások felhasználására vonatkozó jogszabályi előírás alapján a központosított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...törvényességi ellenőrzéséértfelelős szerv;– a Magyar Államkincstár;– az országgyűlési biztos;– a közbeszerzéshez támogatást nyújtó, illetve a támogatásfelhasználásában jogszabály alapján közreműködő szervezet;– a központosított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Logisztikai tevékenység elszámolása

Kérdés: Ajánlatkérő készletbeszerzéseihez többször kapcsolódnak olyan szállítók (fuvarozók, szállítmányozók), akik a raktárakba, szállítási helyekre elszállítják az anyagot. A pályázó cégek logisztikai tevékenység címén jelölték meg a fuvarozóikat. A kifizetés szempontjából hogyan kell kezelnünk ezeket az alvállalkozókat?
Részlet a válaszából: […] ...nem álló szakemberek mellett.A Kbt. 305. §-ának (3) bekezdése szerint az ajánlatkérőkéntszerződő fél, illetőleg – európai uniós támogatások szállítói kifizetése során- a kifizetésre köteles szervezet jelen paragrafus alkalmazásában (atovábbiakban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 4.

Hivatalos közbeszerzési tanácsadó bevonása

Kérdés: A Kbt. 9. § (1) bekezdés második mondatának helyes-e az az értelmezése, mely szerint az ajánlatkérő az Európai Unióból származó forrásból támogatott közbeszerzés esetén is csak a közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzés esetén köteles hivatalos közbeszerzési tanácsadót bevonni az eljárásba? A közbeszerzési törvény idézett rendelkezése a következő: 9. § (1) bekezdés: a közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzés (második rész) esetében a közbeszerzési eljárásba az ajánlatkérő – kivéve a központosított közbeszerzés során ajánlatkérésre feljogosított szervezetet – a Közbeszerzések Tanácsa által vezetett névjegyzékben szereplő, hivatalos közbeszerzési tanácsadót (11. §) köteles bevonni, figyelembe véve egyben a 10. § (1) és (2) bekezdése szerinti követelményeket. Az Európai Unióból származó forrásból támogatott közbeszerzések esetében az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásba független hivatalos közbeszerzési tanácsadót köteles bevonni, egyéb esetekben az ajánlatkérővel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló hivatalos közbeszerzési tanácsadó is bevonható.
Részlet a válaszából: […] ...tekintettel arra, hogy elsősorban ahivatalos közbeszerzési tanácsadó státuszát szabályozza (függő, független).Tehát EU-támogatás esetében a független hivatalos közbeszerzési tanácsadóalkalmazása szükséges feltétel, mely biztosan megfelel a Kbt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.

Támogatott eszközbeszerzés közbeszerzési eljárás nélkül

Kérdés: Helyesen jártunk-e el a következő esetben? Egy magánszemélyek által alapított egyesület pedagógiai intézetet működtet, amely HEFOP-pályázatot nyert, amit az Európai Unió és a magyar költségvetés 100 százalékban támogat. A pályázat keretében eszközbeszerzésre 2006 augusztusában került sor, értéke bruttó 17,8 millió forint volt. A becsült érték meghatározása után megállapítottuk, hogy az eljárást a nemzeti értékhatár alatti beszerzések szerint kellene lebonyolítanunk. Ebben az eljárásrendben azonban a Kbt. 293. §-ának b) pontja szerint eszközbeszerzésre nem kell eljárást indítani, ha az ajánlatkérő nem tartozik a törvény 22. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők közé, mivel csak az uniós támogatás megléte miatt került volna a beszerzés a közbeszerzés hatálya alá. A fentiek miatt a versenyszabályok betartása mellett – három ajánlat bekérése – dokumentált közbeszerzési eljárás lebonyolítása nélkül szereztük be az eszközöket. Megfelelt-e ez így a hatályos közbeszerzési törvénynek?
Részlet a válaszából: […] ...az egyszerű közbeszerzési eljárás tárgyi hatályaalá tartozik, ugyanakkor a 22. § (1) bekezdés alá nem tartozó, de támogatásbanrészesülő szervezetek esetében csak a támogatásból megvalósított építésiberuházásra terjed ki az egyszerű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 16.
1
2