Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Megbízási díj és a közbeszerzési kötelezettség fennállása

Kérdés: Intézményünk EU-s pályázatában a feladatokat munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban (megbízási díj) végzik a kollégák. A projektben 5 kolléga 3-féle munkakört tölt be, az erre megítélt összeg közel 53 millió forint, amelyet 3 év alatt fizetünk ki. Közbeszerzésköteles-e ebben az esetben a megbízási díj? A pénzügyi asszisztens adminisztrációs feladatokat lát el, a többi kolléga szakmai megvalósító. A mentorok a pályázat célcsoportjaként szereplő személyek mentorálását végzik, a pszichológus és a jogi tanácsadó szintén a célcsoport segítségére van. A szakmai vezető mindezeket a feladatokat koordinálja, a szociális asszisztens pedig a mentorok adminisztrációs feladataiban segít.
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő egyébként klasszikus ajánlatkérőként közbeszerzés-köteles, így az uniós forrás esetében külön nem vizsgáltuk a támogatás intenzitását.(Kéziratzárás: 2023. 05....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

Eljárás kivételi körök átfedése esetén

Kérdés: A Kbt. 111. § e) és w) pontjai szerinti kivételi körök vonatkozásában merült fel, hogy a kettő (humanitárius segítségnyújtás és ideiglenes védelemre jogosultak elhelyezésével kapcsolatos beszerzés) egybeeshet-e? Az ukrán menekültek vonatkozásában a segítségnyújtás megvalósulhat mindkét pont alapján? Amennyiben mindkét pont fennáll, úgy az építési beruházások vonatkozásában fennálló 300 millió forintos értékhatárt figyelembe kell venni, vagy alkalmazható az e) pont, ahol ilyen szűkítés nem szerepel?
Részlet a válaszából: […] ...és legfontosabb célja, hogy olyan jogi környezetet biztosítson, ami lehetővé teszi Magyarország részéről ODA, azaz hivatalos fejlesztési támogatás hatékony és gyors nyújtását az erre jogosult fejlődő országokban, és ezáltal a nemzetközi fejlesztési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

Kbt. hatálya alatt álló egyházi fenntartású intézmény DKÜ-kötelezettsége uniós forrás elnyerése esetén

Kérdés: Egyházi fenntartású intézményként többségi állami támogatás miatt a Kbt. hatálya alatt vagyunk. Uniós forrást nyertünk. DKÜ-kötelesek vagyunk?
Részlet a válaszából: […] Mint egyházi fenntartású intézmény, vélhetően a Kbt. 5. § (1) bekezdés e) pontja szerint tartozik a kérdező a törvény hatálya alá, nem pedig önként csatlakozóként. A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 14.

Kbt. alkalmazása vegyes beszerzési igény esetén

Kérdés: A Kbt. 22. §-ának (5) bekezdését csak abban az esetben lehet alkalmazni, ha a vegyes beszerzési igény többségében a közszolgálati eljárásrend szabályai alá eső beszerzési tárgyakat tartalmaz?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységtől nem eltérő célra legyen beszerezve. Az elsődleges célja a szerződésnek a közszolgáltatói tevékenység végzésének támogatása, elősegítése kell, hogy legyen, azaz a beszerzési tárgyon belüli mennyiségi szempontok kevésbé döntenek, sokkal inkább...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 11.

Ajánlattevő tájékoztatási kötelezettségének terjedelme jogorvoslati eljárásban

Kérdés: Egy jogorvoslati eljárásban az ajánlatkérő folyamatosan tájékoztatja az egyébként az ügyben nem érdekelt szereplőket a benyújtott iratokról. Van-e joga erre az ajánlatkérőnek, illetve kiadhat-e az eljárás során minden információt a többi gazdasági szereplőnek?
Részlet a válaszából: […] ...felfüggesztését elrendelő végzést, a közbeszerzési ügy befejezését eredményező végzést és határozatot az ügyfeleknek, esetleg a támogatást nyújtó szervezet számára is kézbesíteni kell. A közbeszerzési ügy befejezését eredményező végzést és határozatot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 7.

Ajánlat érvénytelensége beárazatlan tételek esetén

Kérdés: Érvénytelen-e az ajánlat, ha az ajánlattevő nem minden tételt árazott be, azaz néhány tétel anyag- és díjköltsége is nullásan szerepel? A) esetben az ajánlati felhívás kifejezetten rögzíti az érvénytelenségi esetet, B) esetben nem rendelkezik az ajánlati felhívás/dokumentáció. Milyen következménye lehet annak, ha az ajánlatkérő az eljárás során nem tett fel kérdést a nullás tétellel kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...(4) bekezdése szerinti környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek való megfelelésre, vagy– az ajánlattevőnek állami támogatások megszerzésére való lehetőségérevonatkozik – a)-f) pontok.Amennyiben elvi értelemben a műszaki megoldás nem igényli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 19.

Két, eltérő kivételi kör alkalmazása

Kérdés: Ha kutatás-fejlesztés céljából szeretnénk szolgáltatást és árut is venni, alkalmazhatunk-e külön-külön két különböző kivételt?
Részlet a válaszából: […] ...v) pontja értelmében a törvényt nem kell alkalmazni az uniós értékhatárt el nem érő, a kutatás-fejlesztési és innovációs célú támogatásból megvalósuló beszerzésekre a 24000000-4-tól 24327500-7-ig és 24500000-9-tól 24965000-6-ig tartó CPV-kódok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 15.

ESPD alkalmazása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Kötelező-e az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása sürgősség esetében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során?
Részlet a válaszából: […] ...és építészeti szolgáltatások, valamint építési beruházások esetében. E törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály vagy támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetében a támogatás feltételrendszere egyes beszerzési tárgyak tekintetében az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 11.

Értékelési szempontokra vonatkozó szabályok az új Kbt.-ben

Kérdés: A 2015. november 1-jétől hatályba lépő Kbt.-szabályok hoznak-e változást az ajánlatok értékelési szempontjai vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...és építészeti szolgáltatások, valamint építési beruházások esetében. E törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály vagy támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetében a támogatás feltételrendszere egyes beszerzési tárgyak tekintetében az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 11.
1
2
3
6