24 cikk rendezése:
1. cikk / 24 EVK kezdeményezésének ideje
Kérdés: Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás eredményeként, uniós értékhatárt meghaladó szerződéses értékkel tervezői szerződés jött létre. A tervezési feladattal összefüggésben a teljesítés során felmerült tervezői művezetésre vonatkozó igény a kivitelezés időszakára. A tervezői művezetés becsült értéke nem éri el az uniós értékhatárt. Kérdésként merült fel, hogy a tervezési művezetést a tervezői szerződés értékével egybe kell-e számítani, továbbá, hogy a tervezői művezetést ellátandó feladatra alkalmazhatóak-e a Kbt. 111. § r) és s) pontjai új szerződéskötés esetén.
2. cikk / 24 Alvállalkozói részvétel mértékét eltörlő szabály hatálybalépése
Kérdés: Mint ismeretes, a Kbt. rendelkezései közül 2018. november 29-i hatálybalépéssel kikerült az a szabály, amely építési beruházás esetén 65%-ra korlátozta az igénybe vehető alvállalkozói szerződés értékét [138. § (5) bekezdés]. A korlátozás eltörlésével kapcsolatban ugyanakkor a hatályba léptető rendelkezések nem tartalmaznak további részletszabályokat arra vonatkozóan, hogy e rendelkezések kizárólag a 2018. november 29-ét követően indult eljárások vonatkozásában alkalmazandóak, vagy a jogszabály erejénél fogva érvényesülnek a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is. Kérdéseink a fenti jogszabály-módosítás vonatkozásában az alábbiak:
A hivatkozott, Kbt. 138. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés eltörlése, azaz az alvállalkozók korlátozás nélküli bevonásának lehetősége kizárólag a 2018. november 29-ét követően indult eljárások vonatkozásában alkalmazandó, vagy ez a lehetőség érvényesül a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is? Utóbbi esetben a rendelkezés a jogszabály erejénél fogva érvényesül, azaz további cselekmény (így például szerződésmódosítás) nélkül a nyertes ajánlattevő a 138. §-ban foglaltak alkalmazásával bevonhat a korábbi 65%-os korlátot meghaladóan további alvállalkozókat? Ha igen, akkor szerződésmódosítás olyan szerződések esetén sem szükséges, ahol a 138. § (5) bekezdésre történő hivatkozás akár a konkrét jogszabályhelyre történő utalással, akár a korlátozás szövegszerű megfogalmazásával is megjelent? Ha nem a jogszabály erejénél fogva érvényesül az alvállalkozók korlátozás nélküli bevonásának lehetősége, de az erre vonatkozó szerződésmódosítást követően a korlátozás feloldható lesz a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is, abban az esetben a szerződésmódosítás során a Kbt. 141. §-ban foglaltak közül melyik jogalap alkalmazása jogszerű?

3. cikk / 24 Azonos tárgyú, hatályos kormányrendeletek "kezelése"
Kérdés: A 2018. január 1. napján hatályba lépett 424/2017. Korm. rendelet mellett hatályban marad a 257/2007. Korm. rendelet is. Kérem iránymutatásukat arra, hogy a párhuzamos hatályt hogyan kell értelmezni!
4. cikk / 24 ESPD alkalmazása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Kötelező-e az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása sürgősség esetében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során?
5. cikk / 24 Egységes európai közbeszerzési dokumentum ajánlattevők rendelkezésére bocsátásának módja
Kérdés: Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban az ajánlatkérő nem töltött ki semmit. Kitölthetem helyette ajánlattevőként?
6. cikk / 24 Jogorvoslat szabályozása nemzetbiztonsági tárgyú beszerzésnél
Kérdés: Nemzetbiztonsági eljárás esetében milyen jogorvoslati szabály érvényesül? (Kérdésünk indoka, hogy jelenleg a törvény nem szabályozza ezt a kört.)
7. cikk / 24 Dokumentációban közölttől eltérő feltételek a szerződésben
Kérdés: Az ajánlatkérő a szerződést biztosító mellékkötelezettségek tekintetében súlyosabb feltételeket emelt be a végleges szerződésbe (a feltételeket egy melléklet tartalmazza), mint amelyek a dokumentációban lévő szerződésben szerepeltek, és amelyeket mi a nyilatkozatunkkal elfogadtunk. Jogszerűen járt-e el az ajánlatkérő?
8. cikk / 24 Összeférhetetlenség építési beruházások esetében
Kérdés: A részletszabályok alapján nem tudjuk eldönteni, mennyiben egyszerűbb az építési beruházás esetében az ajánlatkérő dolga az összeférhetetlenség megállapításakor? Összességében változott-e az összeférhetetlenségi szabály értelmezése? Hogyan kell értelmezni a távolmaradási nyilatkozattal kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettséget építési és nem építési beruházás esetében?
9. cikk / 24 Kizárólagos jog, hirdetmény nélküli eljárás
Kérdés: Ha tovább szeretném terveztetni a beszerzés tárgyát az eredeti tervezővel, a kizárólagos jog miatt egyértelmű-e a hirdetmény nélküli eljárás, azaz van-e jogom indítani, vagy nem érdemes megpróbálni?
10. cikk / 24 Hirdetményekkel kapcsolatos fizetési kötelezettség az új Kbt. hatálybalépése után
Kérdés: Ha az új közbeszerzési törvény hatályba lép, kell fizetnünk még azokért a teljesítésről szóló hirdetményekért, amelyekért most is fizetünk, vagy már egyáltalán nem kell fizetünk semmilyen hirdetményért csak azért, hogy közzétegye a Közbeszerzések Tanácsa?