Jogsértés tájékoztatás függvényében

Kérdés: Az NFÜ az alábbi tájékoztatást adta számunkra, mellyel nem tudunk mit kezdeni, mivel beszerzési tárgyunk olyan bonyolultságú, hogy fel sem merül nyílt eljárás lebonyolítása, mindenféleképpen tárgyalásos eljárást célszerű indítanunk. Ezek szerint ezzel törvényt sértünk? "2. A közbeszerzési eljárások esetében kiemelt elvárás, hogy a projektgazdák alapesetben a közbeszerzés nyílt eljárásos formáját alkalmazzák. Bár a hazai közbeszerzési törvény szerint megfelelő feltételek esetén tárgyalásos eljárás is alkalmazható, a közelmúltban lefolytatott európai uniós ellenőrzések tapasztalata az, hogy a tárgyalásos eljárással élő kedvezményezettek ellenőrzésének időigénye és a kilátásba helyezett szabálytalansági eljárások száma jelentősen nő. A tárgyalásos eljárás tehát kiemelkedő kockázatot jelent mind a kedvezményezett, mind a tagország számára. A nyílt eljárással lefolytatott közbeszerzések időigénye nem hosszabb a tárgyalásos eljárásnál, ugyanakkor előnye a széles körű verseny, átláthatóság, az esélyegyenlőség elvének fokozott érvényesítése. Mindezek alapján a kedvezményezettek számára ezúton szeretném megfogalmazni azt az elvárást, hogy általános gyakorlatként nyílt eljárást alkalmazzanak. Tájékoztatom Önöket arról, hogy a fentiek okán jogszabály-módosítást is kezdeményeztem, annak érdekében, hogy tekintettel a visszafizetési kockázatra, mindazon kedvezményezettek, akik a közbeszerzési törvényben meghatározott tárgyalásos eljárást kívánnak lefolytatni, 100 százalékos biztosítékot legyenek kötelesek nyújtani, amelytől csak külön engedély birtokában lehet eltérni."
Részlet a válaszából: […] ...mellett a meghívásos eljárás formájának szabad alkalmazására, amelyet aKbt. egyértelműen kimond. Sajnálatos módon hivatkozik a tárgyalásos eljárások eseténtapasztalt szabálytalanságok számának növekedésére, mely különösen annakfényében érdekes, hogy vajon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 23.

Egy ajánlat tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Nem vezet-e visszaélésre az, ha tárgyalásos eljárásban csak egy ajánlat érkezik, és az ajánlatkérő az egyetlen ajánlatot tevővel tárgyal? Összeegyeztethető-e ez a közbeszerzés jogintézményével, indokával?
Részlet a válaszából: […] ...az a tény, hogy tárgyalásos eljárásban csupán egyajánlat érkezik, és ezzel az ajánlattevővel folytatja le a tárgyalásokat azajánlatkérő, még nem jelent sem visszaélést, sem jogsértést. Az viszont márkomoly problémát jelent, ha amiatt van egy ajánlattevő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.

"Lényeges változtatás" gyakorlati értelmezése a közbeszerzési eljárásokban

Kérdés: Eredménytelen az eljárás a Kbt. 92. §-ának c) pontja – a fedezet mértéke – alapján. Hirdetmény közzététele nélküli eljárást indítanának a 125. § (1) bekezdése alapján. Mi számít a felhívás és a dokumentáció feltételei lényeges változásának? Változtatható-e "a bírálati szempont összességében..." helyett legalacsonyabb ellenszolgáltatásra? Változtathatóak-e a szerződés mellékkötelezettségei kevésbé szigorúra (garanciák csökkentése)? Változtathatóak az alkalmassági feltételek (csökkenthetőek-e)? Be lehet-e vonni (felhívni) új ajánlattevőket is? Elég-e csak az "újaknak" kiadni a teljes dokumentációt, a "régieknek" csak a módosítást? Újra be kell-e kérni minden nyilatkozatot, igazolást, vagy a "régiektől" nem?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 125. § (2) bekezdésének a) pontja értelmében akkorlehet hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazni, ha a nyílt vagymeghívásos eljárás a 92. § a) pontja alapján volt eredménytelen. A 92. § b)vagy c) pontjára hivatkozással hasonló esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. június 20.

Információszerzés tárgyalásos és hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás eredményéről, tartalmáról

Kérdés: Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás győzteséről vagy a beszerzés tárgyáról miként lehet információhoz jutni (például egy másik, potenciális ajánlattevőnek)?
Részlet a válaszából: […] ...azokat a főbb Kbt.-beli előírásokat foglaljuk össze, amelyek az eljárásban részt vevők információhoz jutását garantálják. A tárgyalásos eljárásban is kötelező az eredményhirdetés, azzal, hogy ebben az eljárásfajtában az ajánlatkérő az eredményhirdetést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 6.

Keretmegállapodásos eljárás nemzeti értékhatárokat elérő értékű közbeszerzéseknél

Kérdés: Hogyan szabályozza az új Kbt. a nemzeti értékhatárokat elérő értékű közbeszerzések esetén a keretmegállapodásos eljárást? Meghatározza-e a Kbt. az ajánlattevők minimális létszámát ezekben az eljárásokban? Mit tartalmaz a hirdetmény az ilyen típusú eljárásokban?
Részlet a válaszából: […] ...elérő értékű közbeszerzésekre vonatkozó szabályok szerinti, nyílt, meghívásos vagy hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárást kell alkalmazniuk – kötelező jelleggel – keretmegállapodás megkötése céljából. Gyorsított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. június 1.