11 cikk rendezése:
1. cikk / 11 Súlyos szerződésszegés bejelentése
Kérdés: Önkormányzat ajánlatkérő vagyunk. Szerintünk az egyik szerződő partnerünk súlyos szerződésszegést követett el, kötbérezni akarjuk, és erről hivatalos levélben tájékoztattuk. A partnerünk jelezte, hogy nem fogadja el a véleményünket, és pert fog indítani, ha mégis szerződésszegésre hivatkozással kötbérezzük. Ebben az esetben mikor kell a súlyos szerződésszegést bejelenteni a Közbeszerzési Hatóság részére? Hiszen nem ismert a per kimenetele.
2. cikk / 11 Dokumentumfeltöltéssel kapcsolatos követelmények az EKR-ben
Kérdés: Megjelent egy jogeset, mely szerint a dokumentum megfelelő formában történő feltöltése az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe alapvetés, ettől eltérni nem lehet. Előadáson mást hallottunk, így nem világos, hogy milyen formában kell követni az ajánlatkérő fájlformátumra vonatkozó igényeit a nyilatkozatok feltöltése során. (Az eset száma: D.94/2019.)
3. cikk / 11 424/2017. kormányrendelet 10. § (5) bekezdésének értelmezése
Kérdés: A kormányrendelet 10. §-ának (5) bekezdését nem tudom értelmezni. Az ebben foglaltak mit jelentenek majd a gyakorlatban? Hiszen maga a kormányrendelet is a megküldés szót használja.
4. cikk / 11 Elektronikus úton történő kapcsolattartás módjának értelmezése
Kérdés: Jól gondolom-e, hogy csak a kötelezettségvállalásra alkalmas ajánlattevői nyilatkozatok, igazolások megküldésére vonatkozik a Kbt. 41. §-ának (4) bekezdése, miszerint a nyilatkozatok, igazolások kizárólag fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott formában továbbíthatók elektronikusan? [257/2007. kormányrendelet 6. §; 13/2005. IHM rend. 2. §-ának e) pontja, 4. §-ának (2) és (4) bekezdése.] Az egyszerű másolati példányban is elfogadható dokumentumokra ez nem vonatkozik. Értelmezésem szerint az ajánlatkérő által kiküldött dokumentumokra szintén nem vonatkozhat, hiszen azok nem minősülnek nyilatkozatnak. Megfelelő ez az értelmezés?
5. cikk / 11 Ajánlatkérő által nem igényelt nyilatkozatok benyújtása
Kérdés: Az ESPD mellé benyújtanám a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontokhoz tartozó nyilatkozatot, de nem kéri az ajánlatkérő, sőt kifejezetten a "második" körben kéri a nyilatkozatokat. Mit tegyek? Inkább nyújtsam be mégis elsőre (is)?
6. cikk / 11 Előzetes piaci konzultáció megtartásának módja
Kérdés: Az előzetes piaci konzultációt megtarthatjuk-e úgy, hogy meghirdetjük a honlapunkon a tájékoztatót, meghívjuk azokat, akik általában jelentkezni szoktak az eljárásainkra, és válaszolunk a kérdéseikre? (Úgy látjuk, ez is sokat segíthet az eljárás előkészítésében.)
7. cikk / 11 Európai dokumentum meghatározása
Kérdés: Mit jelent az egységes európai dokumentum? Az új irányelvekkel kapcsolatban hallottam, és nem értem, milyen célt szolgál.
8. cikk / 11 Kizárólagos jog, hirdetmény nélküli eljárás
Kérdés: Ha tovább szeretném terveztetni a beszerzés tárgyát az eredeti tervezővel, a kizárólagos jog miatt egyértelmű-e a hirdetmény nélküli eljárás, azaz van-e jogom indítani, vagy nem érdemes megpróbálni?
9. cikk / 11 Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett
Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
10. cikk / 11 Új értelmező rendelkezések a Kbt.-ben
Kérdés: Tudomásunk szerint a módosítás számos új értelmezést vezetett be a közbeszerzési törvénybe, amelyek azonban nem egy időben lépnek hatályba. Kérdésünk, hogy melyek azok az értelmezések, amelyeket 2006. január 15-étől alkalmazni kell?