Szerződés teljesítésének időpontja a közzétételi kötelezettség kontextusában

Kérdés: A Kbt. 43. § (1) bekezdésének c) pontja szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint, ha a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat. A cd) pont esetében építési beruházás során mely időpont az irányadó? A beruházás kivitelező általi készre jelentésének időpontja, a műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontja vagy a teljesítésigazolás kiadásának időpontja? A legtöbb esetben ezek az időpontok eltérőek, akár jelentős időbeli eltérés is lehet közöttük. Vagy esetleg más időpont az irányadó? A ce) pont esetében fordított áfás szerződés esetén mely időpont az irányadó? Amikor a kivitelező felé teljesítette a végszámla kifizetését az ajánlatkérő, vagy amikor az áfa összegét megfizette? [A 44/2015. MvM rendelet 16. mellékletének V.2.4) pontjában a nettó ellenszolgáltatást kéri feltüntetni, a CoRe rendszerben azonban a bruttó ellenszolgáltatást kell feltüntetni. Fordított áfa esetében az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja eltér.]
Részlet a válaszából: […] ...megindító hirdetményre (hirdetmény nélkül induló eljárások esetében felhívásra),– a szerződő felek megnevezését,– azt, hogy a teljesítés szerződésszerű volt-e,– a szerződés teljesítésének az ajánlatkérő által elismert időpontját, valamint–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 9.

Közbeszerzési díj felszámolásának jogszerűsége kiszállási költségre

Kérdés: Intézményünk a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság által kötött keretmegállapodás alapján javíttatja fénymásoló gépeit. Szeretnénk tudni, hogy jogos-e a javítás alkalmával a kiszállási költségre is a 2 százalékos közbeszerzési díj felszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...adatlapjait és mintáit;– a központosított közbeszerzési rendszert érintő, az adatszolgáltatásiés egyéb kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatokat a központosítottközbeszerzési portálon folyamatosan közzéteszi;– együttműködik a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

Közbeszerzéshez kapcsolódó adójogszabály hatálybalépése

Kérdés: Az adózással kapcsolatban mikor lép hatályba az a rendelkezés, ami az ajánlattevőket kötelezi arra, hogy folyamatosan igazolják, nincs adótartozásuk?
Részlet a válaszából: […] ...történő, a havonta nettó módon számított 100 000 forintot meghaladókifizetésnél a vállalkozó az igénybe vett alvállalkozónak a teljesítésért abbanaz esetben fizethet – ide nem értve az általános forgalmi adót -, ha azalvállalkozó a kifizetés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 21.

Együttes adóigazolás benyújtására kötelezettek köre

Kérdés: A 10 százalék alatti és feletti alvállalkozóktól is be kell-e kérni az együttes adóigazolást?
Részlet a válaszából: […] ...történő, ahavonta nettó módon számított 100 000 forintot meghaladó kifizetésnél avállalkozó az igénybe vett alvállalkozónak a teljesítésért abban az esetbenfizethet – ide nem értve az általános forgalmi adót -, ha az alvállalkozó akifizetés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 13.

Központi beszerző szervezet, szervezeti feladatok

Kérdés: Mit értünk központi beszerző szervezeten, és milyen feladatokat lát el ez a szervezet?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmazandó adatlapokat és mintákat; a központosított közbeszerzési rendszert érintő, az adatszolgáltatási és egyéb kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatokat a központosított közbeszerzési portálon folyamatosan közzéteszi; együttműködik a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 12.