36 cikk rendezése:
1. cikk / 36 Felhívás "egyéb nyilatkozatok" csatolására
Kérdés: Mi a véleményük arról a közbeszerzési gyakorlatról, mely szerint az ajánlatkérő úgy igyekszik előre kibújni a hirdetmény és a dokumentáció közti esetleges ellentmondásból eredő felelősség alól, hogy a hirdetményben rögzíti azt, hogy "az ajánlathoz az ajánlati dokumentációban meghatározott egyéb nyilatkozatokat is csatolni kell"? Rendszeresen megtörténik, hogy erre hivatkozással olyan nyilatkozatot is bekérnek, mely sem a hirdetményben, de még a dokumentációban sem, hanem csupán a nyilatkozatminták közt szerepel. A nyilatkozatmintában – mely tételesen több területet érint – tehát van egy olyan nyilatkozatelem, melyről való nyilatkozati kötelezettség sem a hirdetményben, sem a dokumentációban nem szerepel. A nyilatkozatmintáról kimondja, hogy annak használata nem kötelező, ugyanakkor kérdésre mégis azt a tájékoztatást kapják az ajánlattevők, mint amit idéztünk. Véleményünk az, hogy a hirdetményben nem lehet általános jellegű (lásd "egyéb" nyilatkozatok) kötelezettséget megállapítani, minden nyilatkozatnak, igazolásnak konkrétnak kell lennie. Jól gondoljuk?
2. cikk / 36 Eljárás "főbb mennyisége"
Kérdés: Hogyan értelmezhető a dokumentáció azon megfogalmazása, hogy az eljárás főbb mennyisége? Főként akkor, ha a tárgy mellett erről e címszó alatt nem is rendelkezik?
3. cikk / 36 Referencia alakulás előtti időszakra
Kérdés: Műszaki szakmai alkalmasság terén – referencia kérdéskörén belül – merült fel a következő problémánk. Ajánlattevő 2008-ban alakult. a felhívásban követelmény 2007-2008-2009. években évente meghatározott négyzetméter nagyságú épület építése mint építési referencia. Jól gondoljuk-e, hogy ha a cég 2007-ben még nem létezett, akkor nem tud igazolni referenciát önállóan? Illetve csak akkor tud, ha az együttes megfelelés keretében a 10 százalék feletti alvállalkozót vagy a közös ajánlattevőt bevonja ezen alkalmasság igazolására?
4. cikk / 36 Kötelező részajánlattétel
Kérdés: Igaz-e az a hír, hogy kötelező lesz megengedni a részajánlattételt? És ha nem bonható az ajánlat részekre objektíve?
5. cikk / 36 Jogorvoslat eltúlzott alkalmassági feltételek előírása esetén
Kérdés: Mit tehetünk, ha az ajánlatkérő által meghatározott műszaki alkalmassági feltételek nyilvánvalóan túlzottak a beszerzés tárgyához képest?
6. cikk / 36 Érvénytelenség elvárt árbevétel hiánya miatt
Kérdés: Jogszerű-e, ha az ajánlatkérő érvénytelennek nyilvánítja az ajánlatot akkor, ha ajánlattevő éves árbevétele az ajánlattétel évét megelőző 3 év mindegyikében sem ér el egy bizonyos összeget? (Az összeg meglehetősen magas.)
7. cikk / 36 Hiánypótlás határideje
Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlattevőket nagy terjedelmű hatósági/pénzintézeti ügyintézést igénylő hiánypótlásra hívta fel. A felhívás dátumát követő (pénteki) nap 12 órájáig kellett a hiányt pótolni a felhívás szerint, ami fizikailag (is) lehetetlen volt. Lehet-e ilyen rövid határidővel hiánypótlási felhívást kiadni? Ha nem, mit tegyünk? És mit tehet az ajánlatkérő, ha az ő hibájából adódott a késedelem?
8. cikk / 36 Hiánypótlás ajánlati biztosítékra
Kérdés: Az ajánlatkérő lehetőséget biztosított teljes körű hiánypótlásra, azonban az ajánlati biztosíték esetében úgy rendelkezett, hogy ott hiánypótlásra nincs lehetőség. Azaz ha az ajánlati biztosíték nyújtása nem igazolt, vagy a rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentum tartalmilag vagy formailag nem felel meg a kiírásban foglaltaknak, az ajánlat érvénytelen. Nem diszkriminatív ez a kitétel?
9. cikk / 36 Jelentkezők számának korlátozása meghívásos és tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Meghívásos és tárgyalásos eljárás esetén mikor korlátozható a jelentkezők száma, és milyen indokkal? Mit jelent a korlátozásra vonatkozó objektív szempont kitétel? Mi minősül objektívnak a gyakorlatban?
10. cikk / 36 Részajánlattétel lehetősége
Kérdés: A kiírásból látható volt, hogy a beszerzés tárgya olyan összetett, amely indokolta volna a részajánlattétel lehetőségének megadását az ajánlatkérő részéről, az ajánlatkérő azonban ezt nem tette meg. Kérdésünk, hogy van-e valamilyen előírás vagy kialakult gyakorlat arra nézve, hogy mikor javasolt – esetleg kötelező – a részekre történő ajánlatadás lehetővé tétele?