33 cikk rendezése:
1. cikk / 33 Jogszabályok változása DBR hatálya alatt
Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy a DBR felállítására irányuló eljárást megindító hirdetmény feladáskor hatályos Kbt. – ill. valamennyi vonatkozó jogszabály – az irányadó a rendszer felállítását követően annak működése alatt indított egyes közbeszerzések tekintetében? Kérjük szíves állásfoglalásukat, hogy a DBR-ben történő egyes közbeszerzések során a jogfolytonosság hogyan biztosítható a szerződés teljesítésére vonatkozó más egyéb jogszabályok kapcsán?
2. cikk / 33 Versenykorlátozó előírás
Kérdés: Hat telephellyel rendelkező ajánlatkérőként árubeszerzésre tervezünk uniós, nyílt közbeszerzési eljárást kiírni. Azt szeretnénk, ha valamennyi telephelyünkön a nyertes ajánlattevő szakemberei végeznék el a megvásárolt gépsor telepítését és üzembe helyezését. Nem minősül versenykorlátozónak, ha ezt előírjuk a felhívásban?
3. cikk / 33 Konzorciumi tag kiválása
Kérdés: A Kbt. 139. § (1)–(3) bekezdései alapján helyes-e azon értelmezés, miszerint konzorcium esetén a konzorciumi tag a konzorciumból nem léphet ki pusztán azon az elven, miszerint üzleti megfontolásból nem érdeke a konzorcium tagjának lenni, kizárólag a személyében bekövetkező jogutódlás esetén szűnhet meg a konzorciumi tagsága? Helyes-e azon értelmezés, mely szerint konzorciumi megállapodásban nem köthető ki érvényesen a konzorciumi tag kizárása, amennyiben a tag tevékenysége, működése a közbeszerzési szerződés teljesítését pénzügyi vagy szakmai szempontból veszélyezteti, tekintettel a tagok egyetemes felelősségére?
4. cikk / 33 Nem egy meghatározott adat a felolvasólapon
Kérdés: Az egyik ajánlattevő a felolvasólapon a "vállalt teljesítési idő" értékelési részszempontra a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal ellentétben nem egy konkrét értéket (pl. 24 hónap) adott meg, hanem egy "tól-ig" értéket: 24-36 hónap. Ezen értékelési részszempontra a kötelezően megajánlandó minimális érték a 24 hónap volt. Az ajánlatában sehol máshol nem szerepel a vállalt teljesítési idő, kizárólag az említett felolvasólapon. Érvénytelenné kell nyilvánítani az ajánlatot, vagy az ajánlatkérő értelmezheti úgy, hogy az ajánlattevő a kötelezően előírt minimum 12 hónapos teljesítési időt tulajdonképpen megajánlotta, és mivel az értékelési sorrendet a "12-36 hónap" megajánlás nem befolyásolja, így az ajánlat érvényes?
5. cikk / 33 Felhívásban nem nevesített végzettség elfogadhatóvá nyilvánítása korrigendum keretében
Kérdés: Jogsértő-e, ha az ajánlatkérő korrigendum keretében az eljárást megindító felhívásban közölt alkalmassági követelményeknek való megfelelés érdekében további, a felhívásban nem nevesített végzettséget is elfogadhatónak nyilvánít?
6. cikk / 33 Az ajánlattevők lehetőségei túlzottan szigorú összeférhetetlenségi szabályok megállapítása esetén
Kérdés: Mit lehet tenni abban az esetben, ha az ajánlatkérő túlzottan szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg, vagyis például előírja, hogy a nyertes ajánlattevőnek garantálnia kell, hogy a műszaki leírásban meghatározott projektek és informatikairendszer-fejlesztések megvalósításában sem vállalkozóként, sem alvállalkozóként, sem egyéb közreműködőként nem vett vagy vesz részt, továbbá a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe olyan szakembert, alvállalkozót vagy egyéb közreműködő személyt vagy szervezetet, aki vagy amely a műszaki leírásban meghatározott projektek és informatikairendszer-fejlesztések megvalósításában bármilyen módon közreműködött vagy közreműködik?
7. cikk / 33 IT-eszközök beszerzése DBR-ben
Kérdés: Annak az ajánlatkérőnek, amely nem KEF-köteles, van-e értelme IT-eszközökre kiírnia egy DBR-t?
8. cikk / 33 Kárigény érvényesítése konzorciummal szemben felelősségbiztosítás alapján
Kérdés: Közös ajánlattevők esetében összeadódhatnak-e a felelősségbiztosítások limitösszegei, együttes megfelelés formájában? Hogyan tudjuk a kárigényt érvényesíteni, ha két szerződőnk van, ahol egyetemleges a felelősség?
9. cikk / 33 Műszaki tartalom módosíthatósága az ajánlattételi határidő elhalasztásával
Kérdés: Módosíthatja-e az ajánlatkérő a műszaki tartalmat úgy, hogy az ajánlattételi határidőt elhalasztja azzal az érvvel, hogy ezzel szélesíti a versenyt, és így több ajánlattevő tud ajánlatot tenni, vagy mindenképpen újra kell indítania az eljárását?
10. cikk / 33 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?