41 cikk rendezése:
1. cikk / 41 Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról
Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
2. cikk / 41 Kizáró ok alkalmazásának időpontja
Kérdés: Mikortól számít a Kbt. 62. § (1) bekezdésének q) pontja szerinti kizáró ok? Amikor az ajánlattevő aláírja az ajánlatot, amikor az ajánlattételi határidő lejár, amikor az ajánlatkérő ellenőriz a bírálat során, vagy amikor az összegezést megküldjük, esetleg a szerződést megkötjük? És ha esetleg később történik súlyos szerződésszegés, akkor meg is kell szüntetnem a szerződést?
3. cikk / 41 Lízingbe adó minősítése a közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Ha ajánlattevőként a szerződés tárgyát lízingszerződés alapján béreljük, meg kell-e jelölnünk a lízingbe adó hitelintézetet alvállalkozóként, vagy kapacitását rendelkezésre bocsátó társaságként a részvételi jelentkezésünkben? (A válasz azért lenne fontos, mert ha a hitelintézetet meg kell jelölnünk alvállalkozónak vagy kapacitást nyújtó szervezetnek, akkor ahhoz, hogy a társaságunk el tudjon indulni a közbeszerzésen, kell a hitelintézet jóváhagyása, és annak elfogadása, hogy alvállalkozó vagy kapacitást nyújtó szervezet. Ezt egyik pénzintézet sem szívesen teszi meg.)
4. cikk / 41 Változások a Kbt.-ben
Kérdés: Mi módosul a közbeszerzési törvényben 2013-ban?
5. cikk / 41 Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén
Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
6. cikk / 41 Erőforrást nyújtó szervezet igazolása, nyilatkozata
Kérdés: Hiánypótlás érkezett, melyben az ajánlatkérő igényli, hogy erőforrást nyújtó szervezetként kizáró oki nyilatkozatomat – mint ajánlattevő esetén – közjegyző jegyezze ellen, továbbá a külföldi erőforrásnyújtó szervezet adóhatóságának igazolását is kéri. Megteheti ezt az ajánlatkérő? Feltétlenül be kell nyújtanom a kért iratokat az igénye szerint?
7. cikk / 41 Referenciaigazolás hitelességének ellenőrzése
Kérdés: Leellenőrizhető a referenciaigazolás valóságtartalma közbeszerzés-köteles teljesítés alapján kiadott referencia esetén? Ha nem volt közbeszerzés-köteles a teljesítés, de tudjuk, hogy a referenciaigazolás tartalma valótlan, mit tehetünk?
8. cikk / 41 Kizáró okokkal kapcsolatos változások
Kérdés: Változtak-e a kizáró okokkal kapcsolatos előírások?
9. cikk / 41 Kizáró okokra, alkalmasságra vonatkozó szabályok változása
Kérdés: Változtak-e a kizáró okokra, alkalmasságra és ezek igazolására vonatkozó Kbt.-beli szabályok? Ha igen, mikortól?
10. cikk / 41 Kizáró okok vizsgálatának időintervalluma
Kérdés: Az ajánlatkérő – a dokumentáció szerint – a kizáró okok bekövetkezését az eljárás befejezéséig vizsgálja. Mi a helyzet, ha a kizáró ok a szerződéskötést megelőzően vagy a szerződés teljesítése ideje alatt következik be? És: mi tekinthető az eljárás befejezésének?