32 cikk rendezése:
1. cikk / 32 Jogszabályok változása DBR hatálya alatt
Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy a DBR felállítására irányuló eljárást megindító hirdetmény feladáskor hatályos Kbt. – ill. valamennyi vonatkozó jogszabály – az irányadó a rendszer felállítását követően annak működése alatt indított egyes közbeszerzések tekintetében? Kérjük szíves állásfoglalásukat, hogy a DBR-ben történő egyes közbeszerzések során a jogfolytonosság hogyan biztosítható a szerződés teljesítésére vonatkozó más egyéb jogszabályok kapcsán?
2. cikk / 32 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
3. cikk / 32 Alvállalkozók bevonása
Kérdés: Ajánlattevőként szeretnénk ajánlatot benyújtani egy önkormányzati tenderen. Az ajánlatkérő előírta, hogy jelöljük meg a szerződés teljesítésében közreműködő, tervezett alvállalkozóinkat a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján. Tárgyalunk a potenciális alvállalkozókkal, de még nem tudjuk megadni név szerint, kiket is vonunk be, mert ez a tárgyalásaink eredményétől függ. Elegendő lehet az érvényes ajánlattételhez, ha csak a 10% feletti alvállalkozóinkat jelöljük meg?
4. cikk / 32 Kizárás az eljárásból azonos franchise-szerződés esetében
Kérdés: Ki kell-e zárni azokat az ajánlattevőket, amelyek azonos céggel vannak franchise-kapcsolatban?
5. cikk / 32 Feltételes közbeszerzés – felfüggesztett hatálybalépés
Kérdés: Önök szerint, ha feltételes közbeszerzést folytatunk le, akkor minden esetben elő kell írni a szerződésben a felfüggesztett hatálybalépést?
6. cikk / 32 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
7. cikk / 32 Bírálat mellőzhetősége közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Feltételes közbeszerzés esetében van-e lehetőség arra, hogy a bírálatot ne kelljen elvégeznem?
8. cikk / 32 Alvállalkozás keretmegállapodásnál
Kérdés: Ha indulunk egy keretmegállapodásos eljárásban, de nem jutunk be a zárt körbe, a verseny újranyitásával indított ajánlatok nyertesénél lehetünk alvállalkozók? Mi a helyzet akkor, ha bejutunk a zárt körbe, és az újranyitásnál szeretnének minket alvállalkozóként bevonni?
9. cikk / 32 Alvállalkozás közös ajánlattevők között
Kérdés: Közös ajánlattevők nyertessége esetén van-e lehetőség arra, hogy a szerződéskötést követően, annak teljesítése során egymással alvállalkozási szerződést kössenek, és egymás alvállalkozói legyenek?
10. cikk / 32 Alvállalkozó bevonása a teljesítés során nemleges nyilatkozat mellett
Kérdés: Amennyiben az ajánlattétel során az ajánlattevő az EEKD II. rész D pontjában szereplő kérdésre – miszerint az ajánlattevő szándékozik-e a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek – nemmel válaszolt, van-e arra mód, hogy az ajánlattevő a teljesítés során mégis igénybe vegyen alvállalkozót?