Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési eljárás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Valótlan adatrögzítés a regisztráció során

Kérdés: Hamis adatszolgáltatásnak minősül-e, ha az ajánlattevő kkv-nak vallja magát az eljárás során, pedig biztosan nem az? Mivel az eljárásban ezt le kell nyilatkoznia, mindez nyomon követhető, és akár jogorvoslati eljárás is kezdeményezhető?
Részlet a válaszából: […] ...évnél nem régebben meghozott – határozata jogszerűnek mondta ki;– az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 9.

Üzleti titokká nyilvánítás feltételei

Kérdés: A jelenleg hatályos Kbt. alapján az ajánlattevő ajánlatában üzleti titokká nyilváníthatja-e a költségvetési kiírásban szereplő termék helyett megajánlott áru egyenértékűségének igazolására benyújtott dokumentumokat (gyártói adatlap), amennyiben az ajánlattevő indoklásában arra hivatkozik, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatalával ismertté válna a versenyelőnyét jelentő beszerzési forrása? Alkalmazhatók-e ebben az esetben a Kbt. 44. § (2) bekezdés d) pontjának második fordulatában foglaltak?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzési szerződések, illetve e törvény szerinti építés- vagy szolgáltatási koncessziók megkötésére, tartalmára és teljesítésére vonatkozó információkat és adatokat, valamint gépekre, eszközökre, berendezésekre, szakemberekre, tanúsítványokra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően

Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
Részlet a válaszából: […] ...beállott, ellenőrzési körén kívül eső és általa előre nem látható körülmény miatt teheti meg, melynek következtében a szerződés teljesítésére nem lenne képes, vagy emiatt elállásnak, felmondásnak lenne helye.Az egyéb eseteket, mint például az előzetes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 1.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...perindítással egyidejűleg aKözbeszerzési Döntőbizottságnak ideiglenes intézkedésként kérnie kell abíróságtól a szerződés további teljesítésének felfüggesztését. A KözbeszerzésiDöntőbizottságot a perben teljes költségmentesség illeti meg."Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Átláthatósági megállapodás

Kérdés: Mi a lényege az átláthatósági megállapodásnak?
Részlet a válaszából: […] ...lehetővétételére, hogy az átláthatósági biztos a közbeszerzési eljárás, a jogorvoslatieljárás, valamint a közbeszerzési szerződés teljesítése és módosítása soránvalamennyi iratba betekintsen, valamennyi eljárási cselekménynél jelen legyen,– a szerződő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján

Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
Részlet a válaszából: […] ...a 99/A. § (4) bekezdése szerinti, továbbá a 2/A. § alkalmazásávalmegkötött szerződéseket;– a szerződés módosításáról, teljesítéséről szólótájékoztatót tartalmazó hirdetményt [307. § (1) bekezdés];– amennyiben az ajánlatkérő ilyet készített,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Cégkivonat érvényessége, felszámolás

Kérdés: Az ajánlattevőnek általában 60 napnál nem régebbi cégkivonatot kell csatolnia a közbeszerzésben. Ugyanakkor a kizáró okok között szerepel, hogy nem állhat felszámolási eljárás alatt. A 60 napon belüli cégkivonat benyújtása mellett bőven előfordulhat, hogy már az ajánlattétel időpontjában felszámolás alatt áll. Hogyan oldható fel ez az ellenmondás? Az ajánlatkérőnek nem érdeke a legfrissebb cégállapot ismerete? Hogyan egyeztethető össze az említett probléma a Kbt. alapelveivel? És: az ajánlatkérőnek folyamatosan ellenőriznie kell az "aktív" cégállapotot? Mi történik, ha a szerződés teljesítése folyamán áll elő a fenti helyzet?
Részlet a válaszából: […] Ami a kérdés elsőrészét illeti: a gyakorlatban az ajánlatkérők előírják, hogy az ajánlattevőcsatolja az esetleges aktuális változásbejegyzések alapját képező okiratokat,illetve a változásbejegyzési kérelem másolatát. Ebből megállapítható az aktuálisanbejelentett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.

Megváltozott munkaképességű dolgozó alkalmazásának előírása

Kérdés: Ajánlatkérőnk előírta legalább 1 fő megváltozott munkaképességű dolgozó alkalmazását a közbeszerzési eljárásban kötött szerződés teljesítésében. Ezt milyen jogszabály alapján teheti meg, illetve lehet-e ilyen feltételt szabni a kiírásban?
Részlet a válaszából: […] ...és Szociális Hivatal jogosultmegtenni kérelemre. A vonatkozó előírás ugyanakkor nem a felhívás feltétele,hanem a szerződéses teljesítés során kell az ajánlattevőnek ezt a feltételtelfogadnia, azaz az ajánlattétel során nem kötelezhető az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

Adatvédelmi szempontok a közbeszerzésben

Kérdés: A Kbt. 81. §-ának (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ajánlatkérő az ajánlatokat kizárólag azok elbírálására használhatja fel. Az adatvédelmi törvényre hivatkozva közérdekű adatként ki kell-e adni külső személynek az ajánlatokat, az elbírálás folyamatában született dokumentumokat (jegyzőkönyvek, bírálati lapok)?
Részlet a válaszából: […] ...szólótájékoztatót, – a szerződés megkötéséről szóló tájékoztatót tartalmazóhirdetményt, – a szerződés módosításáról, teljesítéséről szólótájékoztatót tartalmazó hirdetményt, – az előzetes összesített tájékoztatót, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.
1
2