59 cikk rendezése:
1. cikk / 59 Feltételes közbeszerzés – felfüggesztett hatálybalépés
Kérdés: Önök szerint, ha feltételes közbeszerzést folytatunk le, akkor minden esetben elő kell írni a szerződésben a felfüggesztett hatálybalépést?
2. cikk / 59 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 59 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
4. cikk / 59 Hirdetmény nélküli eljárás indítása a koronavírussal kapcsolatos rendkívüli helyzetre tekintettel
Kérdés: A koronavírusra tekintettel van-e lehetőség hirdetmény nélküli eljárást indítani?
5. cikk / 59 Rendkívüli helyzet miatti áfafizetési probléma bejelentése
Kérdés: Koronavírus miatt probléma van az áfafizetésünkkel. Ezt a körülményt mikor kell az eljárás során bejelenteni legkésőbb, mikor okozhat ez gondot? (A beszerzés tárgya árubeszerzés kis szolgáltatással együtt, tehát nem építési beruházás.)
6. cikk / 59 Ajánlatkérő vizsgálati kötelezettsége részajánlattétel esetén
Kérdés: Meglepetéssel olvastam, hogy a jövőben egy jogeset szerint nekem, mint ajánlatkérőnek, minden egyes részt meg kell vizsgálnom, hogy vajon megfelelő helyre töltötte-e fel azt az ajánlattevő, és ha nem, akkor is figyelembe kell vennem. Mi erről a véleményük? (Az eset száma D. 322/2019.)
7. cikk / 59 Előzetes tájékoztató közzétételének határideje
Kérdés: Közszolgáltatóként a Kbt. 113. §-a szerinti eljárásban előzetes tájékoztatót szeretnék közzétenni. Meddig szükséges várnom?
8. cikk / 59 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
9. cikk / 59 Értékelési és alkalmassági szempont elválasztása
Kérdés: Az értékelési szempont a szakember tapasztalata úgy, hogy közben az alkalmasságban is ugyanez a feltétel szerepel egy meghatározott tapasztalattal, ami felett az ajánlatkérő értékeli annak mértékét. Lehet ezt egybemosni? Nem kell különválasztani az értékelési szempontot és az alkalmasságot? Nincs itt átfedés? Nem számszakilag, hanem mert ugyanannak a szakembernek a tapasztalatára vonatkozik? Ha igen, akkor hogyan kell hiánypótolni, ha esetleg hiányosság merül fel?
10. cikk / 59 Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől
Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?