Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
Részlet a válaszából: […] ...érintettet, úgy a későbbiekben a kizáró ok fennállása ellenére sem zárható ki az érintett gazdasági szereplő az eljárásból vagy a teljesítésből.A Hatóság az öntisztázásra irányuló eljárásban azt vizsgálja, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Kizáró okok igazolására vonatkozó tanácsi útmutató

Kérdés: Mikorra várható, hogy a Közbeszerzések Tanácsa kiadja a Kbt. 64. §-ának (1) bekezdésében jelzett útmutatót a kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról? Ha már kiadta, hol található, és melyek a legfontosabb elemei?
Részlet a válaszából: […] ...a Kbt. szerint a 10 százalékot meghaladómértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót, és a közbeszerzésnek azon részét,amelynek teljesítésében részt vesz. Utóbbi kötelezettség a többi alvállalkozóvonatkozásában is fennáll, az alvállalkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Nyári Kbt.-változások és hatályuk

Kérdés: A nyár folyamán két alkalommal is változott a közbeszerzési törvény. Melyek ezek a változások, és mikortól kell alkalmazni azokat? És várható-e, hogy a jövőben folyamatosan változik majd a törvény?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 71. § (1) bekezdésének a)-c) pontja szerint azajánlatban meg kell jelölni– a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynekteljesítéséhez az ajánlattevő a közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nemhaladó mértékben alvállalkozót vesz igénybe,–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Törvényi hatály alá tartozásból adódó kötelezettségek

Kérdés: Mi a jelentősége annak a nyilatkozatnak, amely arról szól, hogy az ajánlattevő a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény, illetve a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény hatálya alá tartozik-e, avagy sem? Ha igen, ez milyen többletkötelezettséget jelent az ajánlattevőnek a közbeszerzési eljárás során?
Részlet a válaszából: […] ...afoglalkoztatásra irányuló bejelentési kötelezettség elmulasztásával és akülföldiek foglalkoztatásával összefüggő kötelezettségek teljesítésévelkapcsolatban – öt évnél nem régebben meghozott – jogerős közigazgatási,illetőleg bírósági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.

Kizáró okok építési beruházás tárgyú, egyszerű eljárásban

Kérdés: Építési beruházás tárgyú közbeszerzés esetén, egyszerű eljárásban milyen kizáró okok jelölhetők meg az ajánlattevőkkel szemben?
Részlet a válaszából: […] ...afoglalkoztatásra irányuló bejelentési kötelezettség elmulasztásával és akülföldiek foglalkoztatásával összefüggő kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban- öt évnél nem régebben meghozott – jogerős közigazgatási, illetőleg bíróságihatározatban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 19.

Kbt. 60. § (1) bekezdésének g) pontja alá tartozás gyakorlati összefüggései

Kérdés: A Kbt. 60. § (1) bekezdésének g) pontja szerinti kizáró ok igazolására vonatkozó rendelkezések értelmében 2006. szeptember 24-ét követően az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség nyilvántartásából nyilvánosságra hozott adatok alapján a jövőben az ajánlatkérőnek kell ellenőriznie a kizáró okok fennállását. Kérdéseink: - Az OMMF nyilvántartásában szereplő valamennyi foglalkoztató a Kbt. 60. § (1) bekezdésének g) pontjának hatálya alá tartozik-e a kizáró okok tekintetében – a jogkövetkezmény típusától, illetve a mértékétől függetlenül? - Abban az esetben, ha az OMMF nyilvántartásában szereplő foglalkoztató a 3/2006. (IX. 15.) SZMM rendelet 2. §-ában meghatározottak szerint a jogsértő állapotot megszüntette, és az erről kért igazolást csatolja pályázatához, mentesül-e a kizáró okok hatálya alól?
Részlet a válaszából: […] ...a foglalkoztatásra irányuló bejelentési kötelezettségelmulasztásával és a külföldiek foglalkoztatásával összefüggő kötelezettségekteljesítésével kapcsolatban – öt évnél nem régebben meghozott – jogerősközigazgatási, illetőleg bírósági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 12.

Ajánlatkérő döntési jogosultsága törvényi hatály alá tartozás kérdésében

Kérdés: A kérdésem a Magyar Bányászati Hivatal által kiadott igazolással kapcsolatos. Hogyan tudja az ajánlatkérő minden kétséget kizáró módon eldönteni, hogy egy adott ajánlattevő a bányászati törvény hatálya alá tartozik-e – ugyanis ez az ajánlatok bírálata szempontjából nagyon fontos kérdés, és a bányászati törvény hatálya alapján ezt nem mindig lehet egyértelműen eldönteni?
Részlet a válaszából: […] ...a foglalkoztatásra irányuló bejelentésikötelezettség elmulasztásával és a külföldiek foglalkoztatásával összefüggőkötelezettségek teljesítésével kapcsolatban – öt évnél nem régebben meghozott -jogerős közigazgatási, illetőleg bírósági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 19.

A Magyar Bányászati Hivatal igazolása érvényességének számítása

Kérdés: Az MBH-igazolás a kiállítástól számított 3 hónapig érvényes. Honnan kell visszaszámolni a 3 hónapot? A szerződéskötés időpontjától? Az eredményhirdetéstől? Az ajánlattételi határidőtől?
Részlet a válaszából: […] ...a foglalkoztatásra irányuló bejelentésikötelezettség elmulasztásával és a külföldiek foglalkoztatásával összefüggőkötelezettségek teljesítésével kapcsolatban – öt évnél nem régebben meghozott -jogerős közigazgatási, illetőleg bírósági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 8.

Ajánlatkérő munkaügyi bírsággal kapcsolatos ellenőrzési kötelezettsége

Kérdés: Hogyan értelmezhető a Tanács azon álláspontja, miszerint a szerződés megkötéséig kell ellenőriznie az ajánlatkérőnek, hogy nem volt munkaügyi bírsága az ajánlattevőnek?
Részlet a válaszából: […] ...a foglalkoztatásra irányuló bejelentési kötelezettségelmulasztásával és a külföldiek foglalkoztatásával összefüggő kötelezettségekteljesítésével kapcsolatban – öt évnél nem régebben meghozott – jogerősközigazgatási, illetőleg bírósági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 18.

Igazolások új szabályai

Kérdés: Hogyan kell ajánlattevőként igazolni a Kbt. 60. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat és a 61. § (1) bekezdésének a)-d) pontjait, illetve amit ebből eddig közjegyző előtt tett nyilatkozattal lehetett igazolni? Igaz-e, hogy elegendő a cégszerűen aláírt nyilatkozat 2006. január 15-e óta? Milyen további változásokat hozott a törvénymódosítás az igazolási módokban?
Részlet a válaszából: […] ...a foglalkoztatásra irányuló bejelentési kötelezettségelmulasztásával és a külföldiek foglalkoztatásával összefüggő kötelezettségekteljesítésével kapcsolatban – öt évnél nem régebben meghozott – jogerős közigazgatási,illetőleg bírósági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 22.
1
2