33 cikk rendezése:
1. cikk / 33 Jogszabályok változása DBR hatálya alatt
Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy a DBR felállítására irányuló eljárást megindító hirdetmény feladáskor hatályos Kbt. – ill. valamennyi vonatkozó jogszabály – az irányadó a rendszer felállítását követően annak működése alatt indított egyes közbeszerzések tekintetében? Kérjük szíves állásfoglalásukat, hogy a DBR-ben történő egyes közbeszerzések során a jogfolytonosság hogyan biztosítható a szerződés teljesítésére vonatkozó más egyéb jogszabályok kapcsán?
2. cikk / 33 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
3. cikk / 33 Alvállalkozók bevonása
Kérdés: Ajánlattevőként szeretnénk ajánlatot benyújtani egy önkormányzati tenderen. Az ajánlatkérő előírta, hogy jelöljük meg a szerződés teljesítésében közreműködő, tervezett alvállalkozóinkat a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján. Tárgyalunk a potenciális alvállalkozókkal, de még nem tudjuk megadni név szerint, kiket is vonunk be, mert ez a tárgyalásaink eredményétől függ. Elegendő lehet az érvényes ajánlattételhez, ha csak a 10% feletti alvállalkozóinkat jelöljük meg?
4. cikk / 33 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
5. cikk / 33 Az ajánlattevők lehetőségei túlzottan szigorú összeférhetetlenségi szabályok megállapítása esetén
Kérdés: Mit lehet tenni abban az esetben, ha az ajánlatkérő túlzottan szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg, vagyis például előírja, hogy a nyertes ajánlattevőnek garantálnia kell, hogy a műszaki leírásban meghatározott projektek és informatikairendszer-fejlesztések megvalósításában sem vállalkozóként, sem alvállalkozóként, sem egyéb közreműködőként nem vett vagy vesz részt, továbbá a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe olyan szakembert, alvállalkozót vagy egyéb közreműködő személyt vagy szervezetet, aki vagy amely a műszaki leírásban meghatározott projektek és informatikairendszer-fejlesztések megvalósításában bármilyen módon közreműködött vagy közreműködik?
6. cikk / 33 Alvállalkozói teljesítés korlátja építési beruházásoknál
Kérdés: A Kbt. tavalyi módosítása eltörölte a 65%-os alvállalkozói teljesítési korlátot építési beruházások esetén. Miért volt erre szükség? A korábbi szerződésekre milyen hatással van ez a változás?
7. cikk / 33 Tervező összeférhetetlensége
Kérdés: A tervező összeférhetetlensége automatikusan következik a 322/2015. kormányrendeletből?
8. cikk / 33 Szerződés teljesítése eltérő feltételekkel
Kérdés: Ha a győztes ajánlattevő a szerződést nem az eredeti, csak ezekhez hasonló feltételekkel tudja teljesíteni, mi történik?
9. cikk / 33 Ajánlattevő kötelezettsége bejelentett alvállalkozója alvállalkozójával kapcsolatban
Kérdés: Nekem mint ajánlattevőnek a bejelentett alvállalkozóm alvállalkozójával kapcsolatban milyen kötelezettségeim vannak egy közbeszerzési eljárásban?
10. cikk / 33 Összeférhetetlenség építési beruházások esetében
Kérdés: A részletszabályok alapján nem tudjuk eldönteni, mennyiben egyszerűbb az építési beruházás esetében az ajánlatkérő dolga az összeférhetetlenség megállapításakor? Összességében változott-e az összeférhetetlenségi szabály értelmezése? Hogyan kell értelmezni a távolmaradási nyilatkozattal kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettséget építési és nem építési beruházás esetében?