24 cikk rendezése:
1. cikk / 24 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
2. cikk / 24 Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye
Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
3. cikk / 24 Iratbetekintés nyilvánossága
Kérdés: Iratbetekintésről készült jegyzőkönyvet kinek kell EKR-ben megküldeni?
a) Valamennyi ajánlattevőnek,
b) csak annak, aki az iratbetekintésen részt vett (kérelmezőnek),
c) az iratbetekintésen részt vett ajánlattevőnek (kérelmezőnek) és annak is, akinek az ajánlatába betekintettek?
a) Valamennyi ajánlattevőnek,
b) csak annak, aki az iratbetekintésen részt vett (kérelmezőnek),
c) az iratbetekintésen részt vett ajánlattevőnek (kérelmezőnek) és annak is, akinek az ajánlatába betekintettek?
4. cikk / 24 Átláthatósági nyilatkozat közös ajánlattevők esetében
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban közösen tettünk ajánlatot. Az ajánlatkérő a szerződéskötéshez minden konzorciumi tagra átláthatósági nyilatkozatot kér csatolni külön-külön aláírva. Miért nem teheti meg a konzorciumvezető az átláthatósági nyilatkozatot egyben, mindenki helyett?
5. cikk / 24 Kimentés szerződés megkötése alól
Kérdés: A 473/2022. ügy értelmében a DB szerint a szerződés megkötése alóli kimentésnek is az EKR-ben kell történnie. Miért? Ezt mi alapozza meg? Előírhatja ezt az ajánlatkérő?
6. cikk / 24 Elektronikus aláírás az EKR-ben
Kérdés: Cégünknél bevezetésre kerül a "legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás" használata (e-Szignó), melyet szükség szerint ajánlattevőként az EKR rendszerben is alkalmaznánk. Jól gondolom-e, hogy az ajánlatkérők az e-Szignó rendszerrel készült dokumentumokat kötelesek elfogadni? Továbbá, hogy az ebben a rendszerben készített dokumentumok aláírását a teljes dokumentum lezárása után készített "legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás" teljesíti?
7. cikk / 24 Közbeszerzési dokumentumok aláírásának módja
Kérdés: Az ajánlatkérő kifogásolta, hogy a referenciaigazolás nem azonosítja az aláírót, csak a neve ismerhető meg egy céges levélpapíron. Azt a megoldást találtuk, hogy az eredeti referenciaigazolást elektronikus aláírásával hitelesítette az aláíró, aki egy középvezető. A digitális aláíráson a cég és az aláíró beosztása is azonosítható. Elegendő-e mindez, vagy teljesen új referenciaigazolást kell benyújtanunk?
8. cikk / 24 Felelősség a teljesítésbe más szakember bevonása miatti adminisztráció elmaradásáért
Kérdés: Kinek a felelőssége, ha az alkalmasságba és értékelésbe bevont szakember helyett mégis más teljesít, és ezt nem foglalják írásba a felek? Ez egy olyan kötelezettség, amit mindenképpen az ajánlatkérőnek kell tudnia, nem másnak?
9. cikk / 24 ISO-tanúsítvány mint szerződéskötési feltétel teljesítése alvállalkozóval
Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban szerződéskötési feltételként írta elő, hogy az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy rendelkezik ISO-tanúsítvánnyal, vagy ennek megszerzése folyamatban van. Ezen nyilatkozatot az ajánlat részeként kellett benyújtania. A követelmény nem került alkalmassági feltételként előírásra. Kérdésünk arra irányul, hogy a szóban forgó feltételt teljesítheti-e alvállalkozó?
10. cikk / 24 Keretszerződés a közbeszerzésben
Kérdés: A Kbt. nem szabályozza a keretszerződést, ezért ha közvetlen módon rendelni szeretnék, nem egyértelmű, melyik eljárástípust választhatom. Milyen esetben van lehetőség keretszerződés megkötésére a közbeszerzési szabályozás szerint?