Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...független az eljárás eredményének megállapításától abban az értelemben, hogy a közbeszerzési eljárási cselekményekre a Kbt. és végrehajtási rendeletei irányadók, és ezek közé az érintett Korm. rendelet nem tartozik. A Korm. rendelet ugyanis az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Üvegkapu alvállalkozó esetén

Kérdés: Az Üvegkapu kizárólag a Kbt. szerinti alvállalkozókra vonatkozik, azaz csak azokra, akiket az ajánlatban megneveztünk, illetve a szerződéskötéskor, a szerződés teljesítése során alvállalkozóként megjelöltünk?
Részlet a válaszából: […] ...értelmező rendelkezések 2. pontja szerinti alvállalkozó fogalom a közbeszerzési szabályozási környezetben alkalmazandó. A Kbt. és annak végrehajtási rendeletei tartalmaznak rendelkezéseket alvállalkozókkal összefüggésben, ilyen rendelkezés példálózó jelleggel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 10.

Elektronikus aláírás az EKR-ben

Kérdés: Cégünknél bevezetésre kerül a "legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás" használata (e-Szignó), melyet szükség szerint ajánlattevőként az EKR rendszerben is alkalmaznánk. Jól gondolom-e, hogy az ajánlatkérők az e-Szignó rendszerrel készült dokumentumokat kötelesek elfogadni? Továbbá, hogy az ebben a rendszerben készített dokumentumok aláírását a teljes dokumentum lezárása után készített "legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás" teljesíti?
Részlet a válaszából: […] ...azonban – a (2) bekezdésben foglalt eset kivételével – nem követelheti meg elektronikus aláírás alkalmazását. Ahol e törvény végrehajtási rendelete közjegyző vagy szakmai, illetve gazdasági kamara által hitelesített nyilatkozat benyújtását írja elő, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 14.

Közbeszerzési dokumentumok aláírásának módja

Kérdés: Az ajánlatkérő kifogásolta, hogy a referenciaigazolás nem azonosítja az aláírót, csak a neve ismerhető meg egy céges levélpapíron. Azt a megoldást találtuk, hogy az eredeti referenciaigazolást elektronikus aláírásával hitelesítette az aláíró, aki egy középvezető. A digitális aláíráson a cég és az aláíró beosztása is azonosítható. Elegendő-e mindez, vagy teljesen új referenciaigazolást kell benyújtanunk?
Részlet a válaszából: […] ...azonban – a (2) bekezdésben foglalt eset kivételével – nem követelheti meg elektronikus aláírás alkalmazását. Ahol e törvény végrehajtási rendelete közjegyző vagy szakmai, illetve gazdasági kamara által hitelesített nyilatkozat benyújtását írja elő, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Felelősség a teljesítésbe más szakember bevonása miatti adminisztráció elmaradásáért

Kérdés: Kinek a felelőssége, ha az alkalmasságba és értékelésbe bevont szakember helyett mégis más teljesít, és ezt nem foglalják írásba a felek? Ez egy olyan kötelezettség, amit mindenképpen az ajánlatkérőnek kell tudnia, nem másnak?
Részlet a válaszából: […] ...tekinthet el, ezt a Kbt. 65. § (9) bekezdése egyértelművé teszi.A fent hivatkozott rendelkezés értelmében a közbeszerzési törvény végrehajtási rendeletében foglaltak szerint előírt, szakemberek – azok végzettségére, képzettségére – rendelkezésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 13.

ISO-tanúsítvány mint szerződéskötési feltétel teljesítése alvállalkozóval

Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban szerződéskötési feltételként írta elő, hogy az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy rendelkezik ISO-tanúsítvánnyal, vagy ennek megszerzése folyamatban van. Ezen nyilatkozatot az ajánlat részeként kellett benyújtania. A követelmény nem került alkalmassági feltételként előírásra. Kérdésünk arra irányul, hogy a szóban forgó feltételt teljesítheti-e alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...forma, hiszen már az összegezésen is túl vagyunk. Így valójában egy olyan feltétel előírása történik, melyet nem szabályoz a Kbt. vagy végrehajtási rendeletei, és ami nem feltétlenül jó megoldás, látva a szűkítő jellegű meghatározást az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 8.

Keretszerződés a közbeszerzésben

Kérdés: A Kbt. nem szabályozza a keretszerződést, ezért ha közvetlen módon rendelni szeretnék, nem egyértelmű, melyik eljárástípust választhatom. Milyen esetben van lehetőség keretszerződés megkötésére a közbeszerzési szabályozás szerint?
Részlet a válaszából: […] ...szabályait,– a keretszerződéssel és annak teljesítésével kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó, valamint az ennek végrehajtási módját szabályozó rendelkezéseket,– annak rögzítését, hogy az intézmény előleget nem adhat – a)-j) pontok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 3.

Kapacitást nyújtó szervezet igénybevételének terjedelme

Kérdés: Cégünknek egyes eljárásoknál kapacitást nyújtó szervezetet kell igénybe vennie referencia igazolására. Nyertes ajánlattétel esetén szükséges-e a kapacitást nyújtó szervezettől beszerezni az általunk megajánlott terméket (amire nekünk referenciát igazoltak), vagy a teljesítésbe való bevonásként elegendő mértékűnek számít, ha a kapacitást nyújtó szervezet szakmai tanácsot ad, üzembe helyez, szervizszolgáltatást nyújt, applikációs feladatokat ellát stb. bizonyos értékben?
Részlet a válaszából: […] ...állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.A Kbt. 65. §-ának (9) bekezdése szerint a közbeszerzési törvény végrehajtási rendeletében foglaltak szerint előírt, szakemberek – azok végzettségére, képzettségére – rendelkezésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 6.

Nyilatkozat magánszemély kapacitást biztosító bevonása esetén

Kérdés: Milyen következménye van annak, ha a kapacitást biztosító helyett az ajánlattevő azt nyilatkozza, hogy a saját embere a bevont szakember, ugyanakkor a szakember önéletrajzából egészen más derül ki? Ebben az esetben hamis adatszolgáltatás történik, esetleg hiánypótlást kell elrendelni? Vagy magánszemély esetében ennek nincs relevanciája?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. (...)A (9) bekezdés értelmében a közbeszerzési törvény végrehajtási rendeletében foglaltak szerint előírt, szakemberek – azok végzettségére, képzettségére – rendelkezésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 9.

Eljárás szakértő jogviszonyának változása esetén

Kérdés: Amennyiben kapacitást nyújtó szervezetet veszünk igénybe egy ajánlattétel során szakértői alkalmasság igazolására, az adott szakértőnek munkaviszonyban kell-e állnia a kapacitást nyújtó szervezettel, vagy lehet közöttük megbízási jogviszony? Mi a teendő abban az esetben, ha már egy elnyert ajánlatról van szó, amiben ez a szakértő az ajánlatadáskor a kapacitást nyújtó szervezet munkavállalója volt, viszont a teljesítés során ez a munkavállaló egyéni vállalkozói formában folytatja a működését? Továbbra is a kapacitást nyújtó szervezettel (aki megbízási szerződéssel foglalkoztatja tovább a szakértőt) kell szerződésben állnia a megrendelőnek, vagy az egyéni vállalkozóval – akit be kell jelenteni, és a kizáró okok hatálya alá tartozásáról nyilatkozni?
Részlet a válaszából: […] ...erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.A (9) bekezdés szerint a közbeszerzési törvény végrehajtási rendeletében foglaltak szerint előírt, szakemberek – azok végzettségére, képzettségére – rendelkezésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 6.
1
2
3
4