45 cikk rendezése:
1. cikk / 45 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
2. cikk / 45 Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye
Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
3. cikk / 45 Szakmai tapasztalat mint értékelési szempont árubeszerzés esetén
Kérdés: Árubeszerzés esetén a szakember szakmai tapasztalata megjelölhető értékelési szempontként?
4. cikk / 45 Kapacitást nyújtó tevékenységének bővítése
Kérdés: A kapacitást biztosító szervezet elég jó árat ajánlott, ezért be szeretnénk vonni, nem csak abba a tevékenységbe, amelyben segített. Megteheti ezt az ajánlattevő?
5. cikk / 45 Kimentés szerződés megkötése alól
Kérdés: A 473/2022. ügy értelmében a DB szerint a szerződés megkötése alóli kimentésnek is az EKR-ben kell történnie. Miért? Ezt mi alapozza meg? Előírhatja ezt az ajánlatkérő?
6. cikk / 45 Szerződő felek közös ajánlattételnél
Kérdés: Ajánlattevőként konzorciumban indultunk, ahol a számlát cégünk állítja ki, az alvállalkozókat cégünk vonja be, de referencia miatt egy másik ajánlattevő is beszállt mellénk. Az ajánlatkérő azt kéri, hogy közös ajánlattevőként írjuk alá a szerződést, annak ellenére, hogy a cégünknek többletjogosultsága van az eljárásban, minden információt mi töltöttünk fel az EKR-be, ahová mi regisztráltuk a másik ajánlattevőt. Ez a forma, hogy közös ajánlattevőként is írjuk alá a szerződést, és nem csak az eljárás során vagyunk közösen, formailag helyes, jogszerű?
7. cikk / 45 Felelősség a teljesítésbe más szakember bevonása miatti adminisztráció elmaradásáért
Kérdés: Kinek a felelőssége, ha az alkalmasságba és értékelésbe bevont szakember helyett mégis más teljesít, és ezt nem foglalják írásba a felek? Ez egy olyan kötelezettség, amit mindenképpen az ajánlatkérőnek kell tudnia, nem másnak?
8. cikk / 45 ISO-tanúsítvány mint szerződéskötési feltétel teljesítése alvállalkozóval
Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban szerződéskötési feltételként írta elő, hogy az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy rendelkezik ISO-tanúsítvánnyal, vagy ennek megszerzése folyamatban van. Ezen nyilatkozatot az ajánlat részeként kellett benyújtania. A követelmény nem került alkalmassági feltételként előírásra. Kérdésünk arra irányul, hogy a szóban forgó feltételt teljesítheti-e alvállalkozó?
9. cikk / 45 határidők a Kbt.-ben
Kérdés: A Kbt.-ben számos esetben találkozom azzal, hogy ajánlatkérőként haladéktalanul meg kell tennem valamit. Mit jelent az, hogy haladéktalanul, és mennyi a kockázata annak, ha az ajánlatkérő késlekedik egy kicsit?
10. cikk / 45 Referencia biztosítása az ajánlatkérő többféle referenciaigénye esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő többféle referenciát kér, melyet a közös ajánlattevők úgy képesek biztosítani, hogy az összesen háromféle referenciát négy szerződésből biztosítják. Ebből kettő referencia önálló, egy referencia két közös ajánlattevő referenciája, egy referencia pedig a kapacitást biztosító szervezeté. Lehet-e így kombinált módon biztosítani a referenciákat, ha nincs annak korlátja, hogy hány szerződésből tudja azt az ajánlattevő produkálni, csak az érték van megadva, és a beszerzési tárgyak stimmelnek, továbbá nem oszthatók meg? Ebben az esetben a bevont szervezet kinek biztosítja a kapacitását? Van ennek jelentősége?