28 cikk rendezése:
1. cikk / 28 DBR szabályozásának változása
Kérdés: Miért cserélték ki a DBR esetében a részeket kategóriákra a 2024. februári módosítással?
2. cikk / 28 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 28 Ajánlat módosítása tárgyalásos eljárás során
Kérdés: Jól tudjuk/értelmezzük, hogy a tárgyalási szakaszban változtathatunk az ajánlati szakaszban megadott pontokon, mint az ár, szállítási határidő, garancia stb., és akár a műszaki megoldáson is? Ha igen, akkor ezt a tárgyalás előtt is megtehetjük, vagy csak a tárgyalás után?
4. cikk / 28 65%-os szabály eltörlésének hatása keretmegállapodásra és előminősítésre
Kérdés: Keretmegállapodásos eljárás esetében is meg kell maradnia a 65%-os szabálynak a már megkötött szerződéseknél a jogszabályváltozásra figyelemmel, vagy lehetőség van módosításra? Mi a helyzet előminősítés esetében?
5. cikk / 28 EKR-en kívüli eljárások
Kérdés: Az előminősítési rendszerben lévő eljárásokat miért nem kell beintegrálnom az EKR-be?
6. cikk / 28 Szerződés tartalmának változtathatósága tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Van-e lehetőség a szerződésről tárgyalni még aláírás előtt, ha már kihirdettek minket nyertesnek?
7. cikk / 28 Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől
Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
8. cikk / 28 Ajánlat kiegészítése
Kérdés: Az ajánlati felhívásban az ajánlatkérő előírta, hogy valamennyi ajánlati sor beárazandó. Két sort nem áraztunk be, így az ajánlati ár gyakorlatilag nem valós. Ez kiegészíthető? Ilyen módon az ajánlatkérő elbírálja az ajánlatot?
9. cikk / 28 Hiánypótlás korlátozhatósága
Kérdés: Milyen mértékben korlátozhatom a hiánypótlás lehetőségét?
10. cikk / 28 Konzorciumi megállapodás pótlása
Kérdés: Hiánypótlás keretében pótlólag beadhatjuk-e a konzorciumi megállapodást?