Hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztása


Hulladékkezelési közszolgáltatás tekintetében részben visszterhes jellegű szerződés esetén kötelező-e közbeszerzési eljárást lefolytatni a hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztására? A hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztására irányuló közbeszerzés ajánlati felhívás programjában meg kell-e jelölni az ártalmatlanítóhelyet (lerakóhelyet) akkor is, ha ez esetlegesen előnytelen helyzetet jelent az ajánlattevő(k)nek, következésképpen költségesebb szolgáltatást a településnek? Végül a 224/2004. Korm. rendeletben az ártalmatlanító hellyel kapcsolatos előírás értelmezhető-e több kijelölt ártalmatlanítóhely megjelölésére?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2005. március 21-én (23. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 554

[…] hulladékkal kapcsolatos helyi hulladékkezelési közszolgáltatás ellátására a közszolgáltató kiválasztása céljából a Kbt.-t és magát a rendeletet alkalmazva kell eljárnia, kivéve ha a Kbt. szerint nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni. Az elmondottakat – megítélésünk szerint – az is megerősíti, hogy a Hgr. 1. § (3) bekezdésének a)-d) pontjai értelmében a felhívás irányulhat az önkormányzat rendeletében meghatározott közszolgáltatás egyes elemeire is, így – a közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben, a közterületen vagy az ingatlanon összegyűjtött és a közszolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék elhelyezés céljára történő rendszeres elszállítására; – a települési folyékony hulladék ideiglenes tárolására szolgáló létesítmény kiürítésére és a települési folyékony hulladék elhelyezés céljára történő elszállítására; – a települési hulladék ártalmatlanítását szolgáló létesítmény megvalósítására, illetve működtetésére, valamint begyűjtőhelyek (például: hulladékgyűjtő udvarok, átrakóállomások, gyűjtőpontok), előkezelő és hasznosító (így például: válogató, komposztáló) telepek létesítésére, illetve működtetésére. Tehát a beszerzés megbontható – azonban a hivatkozott jogszabályhely (4) bekezdése alapján csak az említett összetevőkre -, így ha az egyes elemeket a közszolgáltató ellenérték nélkül teljesíti, a Kbt. és a Hgr. előírásainak összevetése alapján a közbeszerzési eljárást nem kötelező lefolytatni ezekre az elemekre. A kérdés második részére áttérve: a Hgr. 2. §-ának (3) bekezdése előírja, hogy a felhívásnak vagy a dokumentációnak tartalmaznia kell a közszolgáltatás ellátása során kötelezően és kizárólagosan igénybe vehető ártalmatlanítóhelyek – a közbeszerzési eljárás megkezdése időpontjának megfelelő – állapotát és megnevezését, míg a 3. § (1) bekezdésének e) pontja szerint a közszolgáltatási jellemzők részletezése érdekében a felhívásnak vagy a dokumentációnak tartalmaznia kell a közszolgáltatás vagy annak valamely eleme szempontjából jellemző adatokat, így különösen a kijelölt ártalmatlanítóhely […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.