150 napos szabály

Kérdés: Tavaly november közepén indult közbeszerzési eljárás esetében már a 70. § (2a) bekezdése és a Kbt. 75. § (1) bek. c) pontja az irányadó a 150 napos szabállyal. A decemberi ajánlattételi határidőtől számítva már közel a 160. napnál tartunk, a bírálati szakasz még mindig tart. Az ajánlati kötöttség 60 nap, eddig kétszer szólította fel az ajánlatkérő az ajánlattevőket ajánlataik további 60 nappal történő fenntartására, legutóbb a 120. nap letelte előtt kellett nyilatkozni, hogy további 60 napig (tehát a 180. napig) fenntartják-e az ajánlattevők ajánlataikat, közvetlenül a 150. nap letelte előtt nem történt nyilatkozattételre felhívás. Ebben az esetben hogyan értelmezendő a 150 napos szabály? Ha az eljárás során az értékelési szempontokra tekintettel a végig legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő minden alkalommal úgy nyilatkozott, hogy fenntartja az ajánlatát, és ez az ajánlattevő állt a 150. napon is az első helyen, akkor az ajánlatkérőnek már csak kizárólag arra van lehetősége, hogy eredményes közbeszerzési eljárás esetén ezen legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevővel kössön szerződést? Illetve amennyiben időközben – még a 180. nap letelte előtt – esetleg érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatkérő ezen ajánlattevő ajánlatát, akkor kihirdetheti az értékelési szempontokra figyelemmel utána következő legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevőt nyertesként, és megkötheti vele a szerződést?
Részlet a válaszából: […] A kérdés a Kbt. 75. § (1) bekezdés c) pontjának értelmezését teszi szükségessé.„75. § (1) Eredménytelen az eljárás, hac) * az eljárásban benyújtott minden ajánlat tekintetében lejárt az ajánlati kötöttség és egyetlen ajánlattevő sem tartja fenn ajánlatát,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. július 9.

Bírálati cselekmények sorrendje

Kérdés: Az ajánlatkérő felszólította az ajánlattevőt a Kbt. 69. § (4) bek. szerint a kizáró okok és alkalmassági követelmények igazolásának benyújtására. Az igazolások benyújtásra kerültek. Megfelelően jár-e el az ajánlatkérő, ha mindezek után a következő eljárási cselekménye az árindokláskérés? Véleményünk szerint a Kbt. 69. §-a egyértelműen leírja a bírálat folyamatát, mely szerint mielőtt felhívja az ajánlatkérő az ajánlattevőt az igazolások benyújtására, előtte az ajánlat megfelelőségét ellenőrzi, és szükség szerint a Kbt. 71–72. § szerinti bírálati cselekményeket elvégzi, idetartozik az árindokláskérés is. Továbbá amennyiben jól gondoljuk, még fordított bírálat alkalmazása esetében sem az a megfelelő sorrend, hogy előbb az igazolások benyújtására felszólítás, majd árindokláskérés.
Részlet a válaszából: […] A közbeszerzési szabályozás alapján az egyes eljárási cselekmények elméleti szakaszokra bonthatóak. A Kbt. elméleti különbséget tesz a „bírálat” és az „értékelés” eljárási cselekmények között; az utóbbi eljárási cselekményekhez a Kbt. 76. § alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. június 11.

Konzorciumi tag kizáró ok hatálya alá kerülése

Kérdés: A Közbeszerzési Levelekben 2022. 05. 11-én (266. lapszám) megjelent 4899. számú kérdés kapcsán szeretném kérdezni, hogy amennyiben egy már aláírt keretmegállapodás teljesítési időtartama alatt egy kéttagú konzorcium vezetője kizáró ok hatálya alá kerül (felszámolás miatt), jelenleg is az-e az álláspontjuk, hogy ha a másik tag nem felel meg önállóan az eljárás során előírt alkalmassági követelményeknek, illetve értékelési szempontoknak – tekintettel arra, hogy ebben az esetben a vezető tag jogutód nélkül szűnik meg –, a fennmaradó tagnak nincs lehetősége a továbbiakban versenyújranyitásokon részt venni? Illetve amennyiben valamely alkalmassági követelménynek önállóan nem tud megfelelni, van-e lehetősége jelen helyzetben (kapacitást nyújtó) alvállalkozóval megfelelni?
Részlet a válaszából: […] A 4899. számú kérdésben foglalt tényállás és az arra adott válasz eltér a jelen kérdésben hivatkozott értelmezéstől és a kérdésben foglalt tényállástól. A 4899. válasz lényege kettős volt.Egyrészt közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők közül kiválni csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. június 11.

Értékelési szempont építési beruházás esetén

Kérdés: Meglevő önkormányzati épület átalakítását, bővítését és korszerűsítését tervezzük. A közbeszerzési eljárás dokumentációjának összeállítása folyamatban van. Az a kérdésünk, hogy miután tételes költségvetési kiírást fogunk kiadni, amelyet beárazva kérünk benyújtani, megtehetjük, hogy csak a vállalkozói díjakat értékeljük, és az lesz az eljárás nyertese, aki a legalacsonyabb díjat ajánlja meg?
Részlet a válaszából: […] A kérdés megválaszolásához mind a Kbt., mind a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet előírásait figyelembe kell venni. A Kbt. 76. § (2) bekezdése tartalmazza a választható értékelési szempontokat. Értékelési szempontként az alábbiak közül lehet választani:a) legalacsonyabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. június 11.

Indokoláskérés őrzés-védelem esetében

Kérdés: A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 2025. 03. 01-től módosult 72/B. §-ában foglaltak alapján jól értjük, hogy az ajánlatkérő az őrzés-védés tárgyú közbeszerzési eljárásában a bírálat során nem köteles az aránytalan árra vonatkozóan indokolást kérni az ajánlattevőtől, ha az általa megajánlott óradíj nem éri el a minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj összegét? Az ajánlatkérő által alkalmazott értékelési szempont nem a rezsióradíj, hanem az óradíj összege.
Részlet a válaszából: […] A kérdező által megjelölt érintett szabályozás az alábbiak szerint fogalmaz a vagyonvédelmi szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó közbeszerzési eljárás különös szabálya cím alatt:„72/B. § Aza) 1. § (2) bekezdés b)–d) pontjában meghatározott, valamintb) 1....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. május 7.

Hiányzó hirdetménytartalom

Kérdés: A TED-et böngészve találunk olyan hirdetményeket más EU-országok esetében, ahol nem adják meg sem az alkalmassági követelményeket, sem az értékelési szempontokat. Ezt nálunk miért nem lehet megtenni? Pontosabban hogyan történhet ez meg máshol?
Részlet a válaszából: […] Valóban számos olyan európai ország van, ahol a hirdetmények kitöltésének gyakorlata nagymértékben eltér a magyar vagy éppen a román gyakorlattól. Például Ausztriában gyakori, hogy sem az értékelési szempontok, sem az alkalmasság nem kerül előírásra, hanem csupán a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. április 9.

Beszerzési tárgy meghatározása

Kérdés: Árubeszerzési szerződés kiterjedhet-e a garanciális időn túli szervizelésre is (karbantartás, javítás)? Amennyiben nem, az ajánlat érvényességnek feltétele lehet-e az, hogy az ajánlattevő vállaljon köztelezettséget a garanciaidőn túli szervizelés meglétére?
Részlet a válaszából: […] Amennyiben az elvárás nem versenykorlátozó, mert például aránytalanul hosszú időre kéri az ajánlatkérő, vagy a szervizelés díját a garanciaidőn túl ingyenesen kívánja igénybe venni, úgy nincs akadálya az előírásnak. Amennyiben ez a feltételrendszer része, úgy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. március 5.

Aránytalan nyereség mint érvénytelenné nyilvánítási ok

Kérdés: Árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárásban tettünk ajánlatot. Az ajánlatkérő vizsgálta az ajánlati árat, indoklást is kért arra hivatkozással, hogy az aránytalanul alacsony. Benyújtottuk az indokolást, de ajánlatunkat érvénytelennek minősítette, és az érvénytelenség indokaként a Kbt. 73. § (2) bekezdésére tekintettel azt jelölte meg, hogy a beszerzési ár felett megjelölt „nyereség” mértéke aránytalanul alacsony, amely nem teszi megalapozottá a szerződés megajánlott áron történő teljesítését. Véleményünk szerint a „nyereség” mértékének meghatározása az ajánlattevő kompetenciája, és üzleti érdeke szerint jogosult azt kalkulálni. Mi az Önök véleménye ebben a kérdésben?
Részlet a válaszából: […] Az ajánlati árak kérdése az utóbbi időben erőteljesebb fókuszba került a közbeszerzési eljárásokban. Különös jelentőségét az adja, hogy a Kbt. 73. § (2) bekezdése szerint az ajánlat érvénytelen, ha aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást vagy más teljesíthetetlen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. március 5.

Alkalmassági előírás utólagos ellenőrzése

Kérdés: Építési beruházás tárgyában indított nemzeti közbeszerzési eljárásban a közbeszerzést európai uniós forrásból finanszírozzuk. Az ellenőrző szerv utóellenőrzés keretében kifogásolta, hogy a nyertes ajánlattevő esetében az alkalmassági követelmény igazolására – a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja szerint – a felhívás feladását megelőző három lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (útépítés/felújítás) származó árbevételről szóló nyilatkozatot kértünk, a nyertesként kihirdetett ajánlattevő ehelyett a 2019., 2020., 2021. évi adatokról nyilatkozott, és nem bocsátottunk ki hiánypótlást, hanem összegezést követően szerződtünk is vele nyertesként. Az ellenőrző szerv jelzése alapján 2024 decemberében bekértük a hiányzó 2022. évi adatokat is, amelyek igazolták, hogy a nyertes ajánlattevő változatlanul megfelel az előírt alkalmassági követelménynek. Szerintünk ez így rendben van, hiszen a hiánypótlási felhívás kibocsátásának elmaradása nem alapozhatja meg egy ajánlat érvénytelenségét. Mi az Önök véleménye?
Részlet a válaszából: […] Véleményünk szerint, jogsértő és emiatt nem elfogadható az ajánlatkérő eljárása.A közbeszerzési eljárás során az ajánlatok bírálatának menetét és az ajánlatkérő eljárási cselekményeinek sorrendjét a Kbt. XIII. fejezete szabályozza. Első lépésként a 69. § (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. február 5.

Szakember cseréje az eljárás során

Kérdés: Nyílt eljárásban, kapacitást biztosító szervezet által bevont és alkalmassági követelmény igazolására bemutatott szakember dokumentumait hiánypótlás keretében kifogásolja az ajánlatkérő. Van-e lehetőség ezt a szakembert másik szakemberre cserélni ebben a helyzetben, hiánypótlás keretében, ha az új szakember ugyanezen kapacitást biztosító szervezet munkavállalója? A szakember kizárólag alkalmassági követelményt igazol, értékelési szempontot nem. Amennyiben a csere lehetséges, akkor kizárólag a kapacitást biztosító szervezet munkavállalója lehet a csere alanya, vagy esetleg a kapacitást biztosító szervezettel megbízási jogviszonyban álló szakember is lehet?
Részlet a válaszából: […] Igen, saját munkavállaló hiánypótlás során cserélhető, melyet a Kbt. 71. § (3) bekezdése sem korlátoz. Mivel státuszváltozás nem történik, hogy ugyanaz a szervezet igazol kapacitást, így az alkalmasság igazolása érdekében módosítja a szakembert az ajánlattevő úgy,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. február 5.
1
2
3
30