Konzorciumi tag kiválása

Kérdés: A Kbt. 35. § (7) bekezdése szerint a közös ajánlattevők közül a részvételi/ajánlattételi határidő lejárta után valamelyik tag kiválása esetén a fennmaradó tagok akkor vehetnek részt az eljárás további részében, ha (i) továbbra is megfelelnek valamennyi alkalmassági feltételnek, és (ii) a változás nem jár a verseny tisztaságának sérelmével. Amennyiben a bírálati szakaszban egy konzorciumi tag kizáró ok hatálya alá kerül, és kiválik a konzorciumból, a benn maradó tag(ok) pedig úgy kívánják pótolni az alkalmassági feltételeknek való megfelelést, hogy a kiváló taggal korábban előszerződéses jogviszonyban álló, ugyanazon kapacitást nyújtó szervezetet vonják be – ez a megoldás minősülhet-e úgy, hogy a benn maradó tagok „továbbra is megfelelnek valamennyi alkalmassági feltételnek” a Kbt. 35. § (7) bekezdése értelmében? Amennyiben a benn maradó tag a kiváló konzorciumi tag munkavállalóját (pl. az alkalmasság igazolásában vagy értékelésben szerepet játszó szakembert) veszi át, és így pótolja az alkalmassági feltételnek való megfelelést, ez a megoldás megfelelőnek tekinthető-e a Kbt. 35. § (7) bekezdése alkalmazásában? Ha a benn maradó tag(ok) a kiválást követően is önállóan – a fenti 1–2. pontban vázolt megoldásoktól függetlenül – megfelelnek valamennyi alkalmassági feltételnek, milyen tipikus körülmények alapozhatják meg mégis a versenytársak hátrányát, azaz a verseny tisztaságának sérelmét a Kbt. 35. § (7) bekezdése alkalmazásában?
Részlet az állásfoglalásából: […] A jogszabályi rendelkezés értelmében az ajánlattevőknek kell megfelelniük az alkalmassági feltételeknek, továbbá a változás nem járhat a verseny tisztaságának sérelmével.„35. § (7) A közös ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplők közül...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. október 14.

Átlátható gazdasági szereplő

Kérdés: Az ajánlatkérőnek az átlátható gazdasági szereplő fogalomnak való megfelelés vizsgálata során kell-e vizsgálnia azt, hogy az ajánlattevő által rögzítettek (tényleges tulajdonos[ok] és tulajdoni arányuk, jogi személyek, vagy személyes joga szerint jogképes szervezet) az ajánlattevő által megadottakkal egyező tartalommal megismerhetők-e az elérhető cégnyilvántartásból? „Az ajánlatkérő által megismerhető és amely tulajdonosi és irányítási viszonyait az ajánlatkérő számára feltárja” mondatrészből következik-e az, hogy az ajánlatkérőnek az elérhető nyilvántartásokban ellenőriznie kell az ajánlattevő által az ajánlatban bemutatott (feltárt) tulajdonosi és irányítási viszonyait, és amennyiben az elérhető nyilvántartásokból nem tudja kétséget kizáróan és az ajánlattevő által bemutatott információkkal egyezően „megismerni” a tényleges tulajdonosokat, abban az esetben köteles tovább tartalmi vizsgálatot folytatni, amelynek során az ajánlattevőtől bekérhet további információkat, pl. felvilágosításkérés keretében? Amennyiben az előző kérdésre adott válasz igen, annak alapján kérdésünk, ha a beérkező felvilágosítás tartalma arra enged következtetni, hogy az ajánlattevő által az ajánlatban bemutatott (feltárt) tulajdonosi vagy irányítási viszonyok nem ellenőrizhetők, vagy nem egyeznek meg az ajánlatkérők által elérhető nyilvántartásokban szereplő adatokkal, abban az esetben az érintett ajánlattevő nem minősül átlátható gazdasági szereplőnek? Átlátható gazdasági szereplőnek minősül-e az a gazdasági szereplő, akinek a tényleges tulajdonosa(i), valamint tulajdonosi és irányítási viszonyai az ajánlatkérő által elérhető nyilvántartásokból (pl. e-cégjegyzék) nem megismerhetőek, de az ajánlat részeként benyújtott ajánlattevői nyilatkozatban teljeskörűen bemutatásra kerülnek a gazdasági szereplő tényleges tulajdonosai, valamint a tulajdonosi és irányítási viszonyai? Amennyiben a tulajdonosi és irányítási viszonyok feltárásához felvilágosításkérés szükséges, az ajánlatkérő az ajánlattevői nyilatkozaton túl kérhet-e alátámasztó dokumentumokat az ajánlattevői állítások igazolására, ideértve pl. hatályos cégokmányokat, tagjegyzéket, alapítói határozatokat vagy szindikátusi szerződéseket, vagy a 2021. évi XLIII. törvény tényleges tulajdonosi nyilvántartásban szereplő adatok kivonatát?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az átláthatósággal kapcsolatos új rendelkezéseket illetően nincs még kialakult joggyakorlat. Álláspontunk szerint azonban az ajánlatkérő kötelezettségei és jogosítványai nem változtak a kizáró ok vizsgálatát illetően arra való hivatkozással, hogy a Kbt. 62. § (1)...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. október 14.

Bontás megismétlésének lehetősége

Kérdés: Abban az esetben, ha az ajánlat elkésett, de a bírálat során a jogorvoslati fórum megsemmisítette egy ajánlatkérő összes döntését, megismételhető-e a bontás?
Részlet az állásfoglalásából: […] A jogorvoslati fórum döntése értelmében vélhetően az ajánlatkérő megsemmisítette az ajánlatkérő döntését az eljárás eredményéről, és „visszahelyezte” az eljárást a bírálati szakaszba. Ez a szakasz az ajánlatok bontását követi, melyben – vélhetően –...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. szeptember 9.
Kapcsolódó címkék:    

Előszerződés és tényleges bevonás

Kérdés: Az ajánlattevő kapacitást nyújtó szervezetet vesz igénybe mind a referenciakövetelmény, mind a szakemberek rendelkezésre állására vonatkozó alkalmassági követelmény tekintetében, és a kapacitást nyújtó szervezettel kötött, a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti előszerződésben az ajánlattevő kötelezettséget vállal arra, hogy a közbeszerzési szerződés létrejötte esetén a kapacitást nyújtó szervezettel is szerződést köt. Az előszerződésben vállalt szerződéskötési kötelezettség ténylegesen korlátozza a Kbt. 138. § (2) bekezdésében biztosított törvényi lehetőséget? A szerződéskötési kötelezettség pusztán a kapacitást nyújtó szervezettel kötendő szerződés létrehozására korlátozódik-e, vagy abból az eredetileg bemutatott kapacitást nyújtó szervezet érdemi, tényleges teljesítésbe vonásának kötelezettsége is levezethető? Amennyiben a szerződéskötést követően az ajánlattevő – akár saját kapacitásbővülés, akár más gazdasági szereplő bevonása révén – az eredetileg megjelölt kapacitást nyújtó szervezet nélkül is megfelel az érintett alkalmassági követelményeknek, és az ajánlattevő a Kbt. 138. § (2) bekezdése szerinti elmaradást, illetve cserét az ajánlatkérő felé az alkalmassági követelmények teljesítését igazoló dokumentumok benyújtásával jelzi: az előszerződésben vállalt, a kapacitást nyújtó szervezettel kötendő szerződésre irányuló kötelezettségvállalás ettől függetlenül fennmarad?
Részlet az állásfoglalásából: […] Igen, álláspontunk szerint az előszerződésben vállalt szerződéskötési kötelezettség a Kbt. 138. § (2) bekezdésében biztosított törvényi lehetőséget ténylegesen korlátozza, mivel az előszerződés többletkötelezettséget jelent a felek részéről. A Kbt. jelenleg az...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. szeptember 9.

Választható kizáró okok ellenőrzése

Kérdés: Megalapozhatja-e önmagában a munkavédelmi bírságot kiszabó, nyilvános hatósági nyilvántartásban szereplő jogsértés a Kbt. 63. § (1) bekezdés a) pontja szerinti kizáró ok alkalmazását, vagy az kizárólag a határozat részletes tartalmának, a jogsértés körülményeinek és súlyának vizsgálata alapján dönthető el? Megalapozhatja-e önmagában a környezetvédelmi, illetve hulladékgazdálkodási bírságot kiszabó, nyilvános hatósági nyilvántartásban szereplő jogsértés a Kbt. 63. § (1) bekezdés b) pontja szerinti kizáró ok alkalmazását, vagy ehhez minden esetben szükséges a határozat részletes tartalmának és a jogsértés súlyának egyedi értékelése? Ezekben az esetekben helyesen jár-e el az ajánlatkérő akkor, amikor a nyilvántartásban szereplő bejegyzés alapján bekéri az érintett hatósági határozatot, és annak tartalma alapján vizsgálja a Kbt. 63. § (1) bekezdés a), illetve b) pontjának alkalmazhatóságát? Vagy a fenti tényállás mellett fel sem merül egyik kizáró ok sem, és okafogyott bármilyen eljárási cselekmény lefolytatása?
Részlet az állásfoglalásából: […] A kérdések az alábbi választható kizáró okokra vonatkoznak:„63. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. augusztus 12.

Egy ajánlat miatti eredménytelenség

Kérdés: Nyílt közbeszerzési eljárást tervezünk kiírni, és az előkészítő bizottság tagjai a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjának előírására tettek javaslatot annak érdekében, hogy a verseny biztosított legyen. Közbeszerzési szakértőnk azt az álláspontot fogalmazta meg, hogy ha csak egy ajánlat kerül az eljárásban benyújtásra, kötelező lesz eredménytelennek nyilvánítani az eljárást. Hogyan kell értelmezni a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját? Ha beleírjuk, később már nem mérlegelhetjük, hogy eredménytelennek nyilvánítjuk vagy sem az eljárást, ha csak egy ajánlatot nyújtottak be?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az eredménytelenség tekintetében a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja az alábbiak szerint rendelkezik:Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha…„e) – a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételével – egy szakaszból álló eljárásban...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. augusztus 12.

Új kapacitást nyújtó szervezet bevonása

Kérdés: Egy Kbt. 85. §-a szerinti (uniós) tárgyalásos eljárásban az egyik részvételre jelentkező az EEKD-ban bemutatott egy olyan referenciát, amely esetén a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés e) pontja szerinti ajánlatkérőnek minősül, ezért a tételes igazolási szakaszban referenciaigazolás benyújtása volt szükséges. Az ajánlattevő a tételes igazolási szakaszban nem megfelelő referenciát mutatott be, ezért hiánypótlás keretében új referenciát kértünk. Az ajánlattevő a hiánypótlás keretében kapacitást nyújtó szervezetet vont be, és vele igazolta alkalmasságát. Az ajánlattevő a részvételi szakaszban akként nyilatkozott az EEKD-ban, hogy nem vesz igénybe kapacitást nyújtó szervezetet, erre vonatkozóan a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti nyilatkozatot is benyújtotta. Jól gondolom, hogy tárgyalásos eljárásban a végleges ajánlatok benyújtását követően, a tételes igazolási szakaszban már nincs lehetőség kapacitást nyújtó szervezet bevonására?
Részlet az állásfoglalásából: […] Igen, kapacitást biztosító szervezet bevonására kétszakaszos eljárásban csak az első szakaszban van feltétel nélkül lehetőség. A második szakaszban csak abban az esetben, ha a kapacitást biztosító szervezet, melyet az ajánlatkérő korábbiakban bevont, kizáró ok hatálya alá...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. július 15.

Kapacitást nyújtó szervezet bevonása kétszakaszos eljárásban

Kérdés: Ha kétszakaszos az eljárás, az ajánlati résznél is vonhatunk még be új kapacitásnyújtót, vagy most, a részvételi szakaszban már az összes gazdasági szereplőt fel kell vennünk? A Kbt. 71. § (4) és (6) bekezdéseinek együttes alkalmazása álláspontunk szerint ezt lehetővé teszi.
Részlet az állásfoglalásából: […] Kétszakaszos eljárásban csak az első szakaszban lehet kapacitást nyújtót bevonni, és egészen kivételes esetben, ha a kapacitást nyújtó szervezet kizáró ok hatálya alá kerül, akkor lehet csak cserélni. Valóban félreérthető, hogy a 71. § (4) bekezdése lehetővé teszi...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. június 17.

Bírálat dinamikus beszerzési rendszerben

Kérdés: Van-e akadálya a már korábban felállításra került dinamikus beszerzési rendszerben annak, hogy az ajánlatkérő egy adott közbeszerzés megvalósítása érdekében felhívást (ajánlattételi felhívás) küldjön ki, amennyiben az adott időpillanatban folyamatban van – a Kbt. szerinti 10 munkanapos határidő figyelembevételével, vagy indokolt esetben az 5 munkanap időtartamú meghosszabbítással – benyújtott részvételi jelentkezés elbírálása?
Részlet az állásfoglalásából: […] A Kbt. 107. § (6) bekezdésének bírálati szabálya a folyamatosan folytatott bírálatokra vonatkozik, nem írja elő, hogy a már felállított rendszerbe be kellene várni az éppen bírálat alatt lévő jelentkezéseket. Maga a (6) bekezdés is a folyamatosságára utal a bírálatnak...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. március 11.
Kapcsolódó címkék:    

Felcserélt részek az EKR-ben

Kérdés: Árubeszerzésre irányuló, két részben indított közbeszerzési eljáráson az egyik ajánlattevő az első részhez a második részre, míg a második részhez az első részre vonatkozó ajánlatát töltötte fel az EKR-rendszerbe, és a felolvasólapokat is a feltöltésének megfelelően – azaz felcserélve – töltötte ki. Az ajánlatkérő hiánypótlás és felvilágosításkérés keretében kérte tisztázni, hogy az ajánlattevő milyen okból kifolyólag csatolta az egyik részajánlat dokumentációját a másik részhez, továbbá felszólította az ajánlattevőt a felolvasólapok és a dokumentáció feltöltésének javítására. A hiánypótlás teljesítése után az ajánlatkérő által megküldött összegezésben nyertes ajánlattevőként a részajánlatokat és a felolvasólapokat felcserélő ajánlattevőt jelölte meg. Hasonló esetre vonatkozóan a Közbeszerzési Döntőbizottság D.322/18/2019. iktatószámú határozatában elutasította a kérelmező jogorvoslati kérelmét arra vonatkozóan, hogy az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő figyelembe vett a negyedik ajánlati részben egy, tévedésből a harmadik ajánlati részbe feltöltött ajánlatot. A döntés értelmében az ajánlatkérő jogosan járt el, amikor az ajánlattevő 3. részben benyújtott ajánlatát a 4. részben értékelte. Ugyanakkor a Döntőbizottság által megítélt eset nem járt teljes iratcserével, és a hirdetmény napján hatályos jogszabályok alapján történt az eset mérlegelése. A jelenleg hatályos jogszabályokban két módosítás történt. Az egyik a 424/2017. Korm. rendelet 20. § (4) bekezdése, miszerint az ajánlattevőnek az EKR-ben az erre szolgáló űrlap kitöltésével külön felolvasólapot kell benyújtania minden olyan rész tekintetében, amelyre részvételi jelentkezést kíván benyújtani vagy ajánlatot kíván tenni, továbbá a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdése, amely kimondja, hogy akkor nem kérhető egy másik ajánlati részbe feltöltött nyilatkozat vagy igazolás, ha erről az ajánlattevő nyilatkozik. Álláspontjuk szerint, amennyiben nyilatkozat, igazolás is csak abban az esetben nem kérhető az ajánlattevőtől másik részajánlathoz feltöltött dokumentáció esetében, ha erről az ajánlattevő külön nyilatkozik, úgy az ajánlatkérők jogszerűen figyelembe vehetnek-e egy másik részhez feltöltött komplett ajánlati dokumentációt, továbbá jogszerű-e hiánypótlás keretében a teljes iratcserére és a felolvasólapok javítására lehetőséget biztosítani?
Részlet az állásfoglalásából: […] Álláspontunk szerint – ellentétben a korábbi DB-gyakorlattal, melyre vonatkozik a jelzett eset, illetve a D. 98/2019. számú eset is – nem kötelezhető az ajánlatkérő arra, hogy észlelje a keresztbe töltést, és annak következményeként a hiányzó információkat a hiánypótlás...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. március 11.
Kapcsolódó címkék:    
1
2
3
…
71