Találati lista:
21. cikk / 216 Teljesítési határidő meghatározása
Kérdés: Egy speciális rendszer bevezetését tervezzük belső projekt keretében, amelyben 4 teljesítési szakasz lesz, 3 részteljesítéssel, a 4. részteljesítés egyúttal az utolsó teljesítés (végteljesítés) határidejét is meghatározza. Az egyes teljesítések egymásra épülnek, ami azt jelenti, hogy ha az 1. részteljesítésben hiba van, azt ki kell javítani ahhoz, hogy a 2. teljesítési szakasz megkezdhető legyen. Hogyan lehet ezt egy közbeszerzési eljárásban és annak szerződésében kezelni? Mert a végteljesítési határidőt egyértelműen meg szeretnénk határozni, és az esetleges hibajavítások időszükséglete miatt ezen nem lehet majd változtatni.
22. cikk / 216 Tervező összeférhetetlensége
Kérdés: A tervező (műszaki dokumentáció részét képező tervek készítője) árubeszerzés, szolgáltatásmegrendelés, ill. építési beruházás esetén mikor, milyen esetben minősül az eljárás előkészítésébe bevont személynek, és áll fenn vele szemben ebből adódóan olyan körülmény, amely összeférhetetlenséget eredményezhet? A tervező mikor, mely esetben képes befolyásolni az eljárás eredményét? A tervező közbeszerzési eljárás előkészítésébe történő bevonása mely esetben eredményez versenytorzulást?
23. cikk / 216 Felelősségbiztosítás építési beruházásnál
Kérdés: Ajánlatkérőként olyan közbeszerzési eljárást szeretnénk indítani építési beruházás megvalósítására, amelyik nem feltételes. A módosult szabályok alapján az ajánlattevőnek szükséges felelősségbiztosítással rendelkeznie szerződéskötésre?
24. cikk / 216 Informatikai szakterületi tapasztalat, jogosultság előírása
Kérdés: Informatikai beruházás esetében előírhatok-e informatikai tervezési szakterületi tapasztalatot, esetleg jogosultságot?
25. cikk / 216 Keretmegállapodás becsült értéke és az indikatív ajánlatkérés
Kérdés: 2 évre szóló keretmegállapodásunk van, négy szerződő partnerrel, amely az év végén lejár. Új keretmegállapodást készítünk elő. Ez esetben a becsült érték megállapításhoz kötelező indikatív ajánlatok bekérése?
26. cikk / 216 Lejárt keretmegállapodás módosítása
Kérdés: Keretmegállapodást kötöttünk nyomdai kellékanyagok szállítására 2021. januárban. A keretmegállapodás 2023. november 30-ig tart. A mostani tervezési adatok szerint a keretmegállapodásban meghatározott mennyiség nem fog kimerülni, ezért szeretnénk a megállapodást meghosszabbítani 6 hónappal. A pénzügyi vezetőnk előzetesen jelezte, hogy miután a 2024-es költségvetési évre vonatkozó költségvetés, amelynek részét képezi a közbeszerzési terv is, csak 2024. I. negyedévben kerül majd elfogadásra, nem áll módjában a fedezetről nyilatkozni. Nyilatkozat hiányában meghosszabbítható a keretmegállapodás?
27. cikk / 216 Építési beruházás vs. árubeszerzés
Kérdés: Az ajánlatkérő egy épületrészt kíván klimatizálni. A klímák beszerzése és telepítése árubeszerzésnek/szolgáltatásmegrendelésnek vagy építési beruházásnak minősül? A klímák értéke meghaladja a beszerelés költségét.
28. cikk / 216 A tervező feladata az ajánlatkérő oldalán a kivitelezésben
Kérdés: Kötelező-e, hogy a tervező a teljes kivitelezési folyamatban támogassa az ajánlatkérőt, vagy ez csak egy opció, annak ellenére, hogy a 322/2015. Korm. rendelet előírja?
29. cikk / 216 Megszűnt szerződés módosítása
Kérdés: A D. 35/2023-as ügyben miért a 19. § sérelmét állapítja meg a jogorvoslati fórum, amikor valójában egy megszűnt szerződésről van szó és annak a módosításáról?
30. cikk / 216 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
