Alkalmasság vizsgálata pótmunka "beszerzése" esetén


Pótmunkára lefolytatott hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásnál, ahol a meghívott ajánlattevővel már érvényes szerződésem van, szükséges-e vizsgálni az alkalmasságot, hisz már a munkavégzés kapcsán és a megkötött szerződés alapján is bizonyította alkalmasságát az ajánlattevő?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2005. április 18-án (25. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 597

[…] jelentős nehézség nélkül nem lehet elválasztani a korábbi szerződéstől, vagy ha a kiegészítő építési beruházás, illetőleg szolgáltatás elválasztható, de feltétlenül szükséges az építési beruházás, illetőleg a szolgáltatás teljesítéséhez, az ilyen kiegészítő építési beruházásra, illetőleg szolgáltatásra irányuló – a korábbi nyertes ajánlattevővel kötött – szerződés, illetőleg szerződések becsült összértéke azonban nem haladhatja meg az eredeti építési beruházás, illetőleg szolgáltatás értékének felét. A Kbt. 133. § (1) bekezdésének a)-r) pontjai határozzák meg az ajánlattételi felhívás minimális tartalmát, amelyben – az egyéb tartalmi elemeken túl – fel kell tüntetni a kizáró okokat, ha több ajánlattevő nyújthat be ajánlatot, valamint az alkalmassági követelményeket és a Kbt. 69. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat (azaz az ajánlati felhívásban meg kell határozni, hogy mind a Kbt. 66. §-ában, mind a 67. §-ában foglaltakkal összefüggő mely körülmények megléte, illetőleg hiánya vagy azok milyen mértékű fogyatékossága zárja ki, hogy az ajánlatkérő az ajánlattevőt, illetőleg a közbeszerzés értékének […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.