Legkedvezőbb ár keretmegállapodásnál


Keretmegállapodásos eljárásnál négy évre, a hirdetmény nélküli szakaszban mit jelent a legkedvezőbb ár? Ez egyenlő-e a keretmegállapodásban rögzített árnál alacsonyabb árral, avagy sem? Például két év múlva hogyan érvényesül az infláció az árban?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2005. május 2-án (26. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 625

[…] keretmegállapodásos eljárás első részét megindító hirdetményben, illetőleg közvetlen részvételi felhívásban az ajánlatkérő köteles megadni az 57. § (2) bekezdésében meghatározott bírálati szempontok egyike szerint a legkedvezőbb ajánlatot tevők keretszámát, amelynek legfeljebb felső határáig terjedő számú ajánlattevővel köt majd keretmegállapodást. Ez a szempont akár az ár is lehet, ekkor a keretszám felső határáig például négy, azaz az első négy legjobb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat kiválasztásáig jutunk, amelyet benyújtó ajánlattevőkkel keretszerződés köthető. A keretszámnak legalább három ajánlattevőt kell magában foglalnia. A második szakaszban pedig következhetnek a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások, amely esetben a Kbt. 235. §-ának (2) bekezdése alapján az ajánlatok bírálati szempontja nem lehet más, mint amit az ajánlatkérő az eljárás első részében meghatározott. Tehát ennek alapján dől el majd, hogy ki adja a legkedvezőbb ajánlatot a hirdetményt közzététele nélkül indított tárgyalásos eljárásban. A Kbt. 236. §-ának (1) bekezdése alapján az ajánlattevő a keretmegállapodásban foglaltakhoz képest az ellenszolgáltatás mértékére vonatkozóan az ajánlatkérő számára csak kedvezőbb ajánlatot tehet. Ez egyenlő az általa kötött keretmegállapodásban szereplő szerződéses értékkel, hiszen a keretmegállapodásnak a Kbt. 233. § (5) bekezdése szerint tartalmaznia kell az adott időtartam (legfeljebb négy év) alatt a kötendő szerződések lényeges feltételeit, különösen a közbeszerzések tárgyát, az ellenszolgáltatás mértékét, és ha lehetséges, a közbeszerzések előirányzott mennyiségét. A Kbt. 236. §-ának […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.