"Veszteséges" ajánlattevő megítélése közbeszerzési eljárásokban


Kizáró ok-e a közbeszerzési eljárásban az, ha a pályázni kívánó cég veszteséges?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2007. április 23-án (61. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1305

[…] és képzettségét. Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága árubeszerzés, építési beruházás, illetőleg szolgáltatás megrendelése esetében igazolható – pénzügyi intézménytől származó – erről szóló – nyilatkozattal vagy meghatározott biztosíték (felelősségbiztosítás) fennállásáról szóló igazolással; – a számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának benyújtásával (ha az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); – az előző legfeljebb háromévi teljes forgalmáról és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyának forgalmáról szóló nyilatkozatával, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek a forgalmi adatok rendelkezésre állnak; – az ajánlatkérő által előírt tartalmú vagy elfogadott egyéb – pénzügyi, illetőleg gazdasági alkalmasságának megállapítására alkalmas - nyilatkozattal vagy dokumentummal. Az ajánlattevő – a fentiekben felsoroltakon túlmenően – a szerződés teljesítéséhez szükséges, az előző bekezdésben meghatározott alkalmassági követelményeknek megfelelhet úgy is, hogy más szervezet (szervezetek) erőforrásaira támaszkodik. Az ajánlattevő ebben az esetben is köteles igazolni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésére állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az igazolás az érintett szervezet kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatának benyújtásával történik. Az ajánlatkérő a közbeszerzési törvény 66. és a 67. §-ában foglaltak közül egy vagy több igazolási módot is előírhat. Az ajánlati felhívásban meg kell határozni, hogy mind a 66. §-ban, mind a 67. §-ban foglaltakkal összefüggő mely körülmények megléte, illetőleg hiánya vagy azok milyen mértékű fogyatékossága zárja ki, hogy az ajánlatkérő az ajánlattevőt, illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót alkalmasnak minősítse a szerződés teljesítésére. E rendelkezések miatt elviekben lehet kizáró feltétel is a veszteségesség. Az ajánlatkérőnek a 66. és a 67. §-ban meghatározott adatok és tények kérését – figyelemmel az ajánlattevő (alvállalkozó) üzleti titokhoz fűződő érdekére is – a közbeszerzés tárgyára kell korlátoznia, a fenti bekezdés szerinti követelményeket pedig – a közbeszerzés becsült értékére is tekintettel – legfeljebb a szerződés teljesítéséhez ténylegesen […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.