Elektronikus igazolások problémái


Elektronikus úton kaptuk meg az APEH és a VPOP együttes adóigazolását közbeszerzési pályázat benyújtása céljából. A dokumentumot az APEH elektronikus aláírással látta el. Az ajánlatkérő hiánypótlásban kérte ezen igazolás beadását eredetiben vagy közjegyző által hitelesítve, azaz ezen igazolás ilyen formában nem került elfogadásra. Újabb adóigazolást közjegyzőnél szerettük volna hitelesíteni, de nem fogadta el azzal, hogy ez nem számít eredetinek. Kérdésünk, hogy jogosan járt-e el az ajánlatkérő és a közjegyző?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2009. október 19-én (103. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2111

[…] közösségi, majd 2010. július 1-jétől nemzeti eljárásrendben is kötelező lesz a közbeszerzési eljárások elektronikus lebonyolítása, a vonatkozó igazolások is elektronikusan aláírva kell, hogy az ajánlattevő birtokába kerüljenek ahhoz, hogy hitelesen igazolni tudja azok eredeti voltát. Ezzel egyben saját maga számára is bizonyítani tudja, hogy az elektronikusan megkapott dokumentum nem változott a küldés során, tehát ugyanazt az információt tartalmazza, mint amelyet az igazolást kiállító megküldött. Az elektronikusan érkezett hiteles információ csak elektronikusan őrzi meg hiteles jellegét, annak egyszerű kinyomtatása során elveszti bizonyító erejét. Ezért az elektronikusan aláírt dokumentumot közjegyző képes hitelesíteni, azaz fizikailag létrehozni, majd fizikailag hitelesíteni. Tehát az ajánlatkérő nem utasíthatja jelenleg sem […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.