Tervezői, kivitelezői összeférhetetlenség


A cégünket 10 százalék feletti alvállalkozóként megjelölő társaság 2009-ben nyertes lett egy közbeszerzési eljáráson belül együttesen kiírt tervezési és kivitelezési pályázatnak. A tervezési munkák egy része olyan létesítmények kiviteli tervdokumentációjának az elkészítését is tartalmazta, amely abban az eljárásban nem került kivitelezésre, megvalósításra. Az általuk elkészített kiviteli tervdokumentációk egy része alapján, 2010-ben az ajánlatkérő további létesítmények megvalósítását kívánja nyílt közbeszerzési eljáráson megpályáztatni. Mivel a Kbt. 10. § (6) bekezdésének a jelenleg hatályos rendelkezésre történő módosítása az indoklás szerint kifejezetten azt a lehetőséget kívánta kizárni, hogy "a közbeszerzés tárgyához kapcsolódó építészeti vagy műszaki tervdokumentáció elkészítésében részt vevő személy az építmény kiviteli tervének beszerzésére irányuló eljárásban is részt vehessen", arra kérjük válaszukat, hogy az összeférhetetlenségi előírások figyelembevételével a társaság (mellyel továbbra is annak alvállalkozójaként kívánunk együttműködni), a további – részben általa tervezett – létesítmények kivitelezési munkáira vonatkozó közbeszerzési eljáráson részt vehet-e? Válaszukban kérjük, hogy részünkre szíveskedjenek megadni a törvényi hivatkozást is!


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. március 16-án (110. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2275

[…] vonható be (erőforrást nyújtó szervezetként sem) a közbeszerzés tárgyával kapcsolatos gazdasági tevékenységet végző gazdálkodó szervezet (a továbbiakban: érdekelt gazdálkodó szervezet), illetőleg az olyan személy vagy szervezet, aki, illetőleg amely – az érdekelt gazdálkodó szervezettel munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll; – az érdekelt gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja; – az érdekelt gazdálkodó szervezetben tulajdoni részesedéssel rendelkezik; – az előző három bekezdés szerinti személy hozzátartozója. A közbeszerzési eljárás előkészítése a következők szerint értelmezhető: közbeszerzési eljárás előkészítése az adott közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges cselekmények elvégzése, így különösen az adott közbeszerzéssel kapcsolatos helyzet-, illetőleg piacfelmérés, a közbeszerzés becsült értékének felmérése, az eljárást megindító (meghirdető) hirdetmény, felhívás és a dokumentáció előkészítése – Kbt. 4. §-ának 14. pontja. Tekintettel arra, hogy az ajánlattevő és alvállalkozója egy közbeszerzési eljárás eredményeként folytatta tevékenységét, melynek […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.