Igazolások alakisága a törvénymódosítást követően


Egy kiírásban a következőt olvastuk: "Amennyiben az ajánlattevő, a közbeszerzés 10 százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója és az erőforrást nyújtó szervezet kizáró okokra vonatkozó nyilatkozatát egyszerű nyilatkozatként csatolja, úgy nyertessége esetén az eredményhirdetéstől számított 8 napon belül kell benyújtania közjegyző által hitelesített nyilatkozatát." A Kbt. értelmében elfogadható az előzőek szerinti nyilatkozat egyszerű – azaz nem közjegyző által hitelesített – formában?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. szeptember 20-án (119. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2479

[…] (1) és (2) bekezdését is elő­írta az eljárásban, akkor erről is nyilatkozni szükséges. A Kbt. 63. §-a pontosan meghatározza, hogy az ajánlatkérő milyen igazolásokat, illetve nyilatkozatokat köteles elfogadni a kizáró okok igazolásaként. Főszabályként a kizáró ok tekintetében az illetékes bíróság vagy hatóság nyilvántartásának kivonatát, ennek hiányában bírósági vagy hatósági igazolást kell becsatolni. Ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsátja ki a szükséges kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki valamennyi esetre, amelyet igazolni szükséges, akkor az ajánlattevőnek eskü alatt tett nyilatkozatát, ha ez az adott országban nem ismert, akkor pedig az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett, illetve közjegyző által hitelesített nyilatkozatát kell csatolni. Hazánkban a közjegyző által hitelesített […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.