Törvény szerinti foglalkoztatás ellenőrzésének kötelezettsége


Köteles-e ellenőrizni az ajánlatkérő, hogy a szerződés teljesítésében részt vevő személyek foglalkoztatása a törvény szerint történik-e, és annál a cégnél, illetve nevesített alvállalkozójánál vannak-e bejelentve, aki elnyerte a pályázatot?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. november 22-én (122. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2539

[…] legkésőbb a teljesítés elismerésének időpontjáig kötelesek nyilatkozatot tenni az ajánlatkérőnek, hogy közülük melyik mekkora összegre jogosult az ellenszolgáltatásból; – az összes ajánlattevőként szerződő fél legkésőbb a teljesítés elismerésének időpontjáig köteles nyilatkozatot tenni, hogy az általa a teljesítésbe bevont alvállalkozók, illetve a velük munkaviszonyban vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonyban nem álló szakemberek egyenként mekkora összegre jogosultak az ellenszolgáltatásból, egyidejűleg felhívja az alvállalkozókat és szakembereket, hogy állítsák ki e számláikat; – az ajánlattevőként szerződő felek mindegyike a teljesítés elismerését követően haladéktalanul azon összegre vonatkozóan jogosult számlát kiállítani az ajánlatkérőnek, mely az általa a szerződés teljesítésébe bevont alvállalkozókat, illetve a vele munkaviszonyban vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonyban nem álló szakembereket illeti meg; – az előző pont (bekezdés) szerinti számla ellenértékét az ajánlatkérőként szerződő fél tizenöt napon belül átutalja az ajánlattevőknek; – az ajánlattevőként szerződő fél haladéktalanul kiegyenlíti az alvállalkozók, illetve szakemberek számláit, illetőleg az Art. 36/A. §-ának (3) bekezdése szerint azt (annak egy részét) visszatartja; – az ajánlattevőként szerződő felek átadják az előző bekezdés szerinti átutalások igazolásainak másolatait, vagy az alvállalkozó (szakember) köztartozást mutató együttes adóigazolásának másolatát az ajánlatkérőként szerződő félnek [utóbbit annak érdekében, hogy az ajánlatkérőként szerződő fél megállapíthassa, hogy az ajánlattevőként szerződő fél jogszerűen nem fizette ki a (teljes) összeget az alvállalkozónak]. A szakemberek személy szerinti kifizetését köteles tehát az ajánlatkérő ellenőrizni, de ennek szerződéses hátterét és annak változását nem. A kérdésben jelzett szakemberek, mint saját foglalkoztatottak, nem szerepelnek a fizetéssel kapcsolatos ellenőrzésben. Ha azonban a szakember a teljesítés során nem saját foglalkoztatottként, hanem alvállalkozóként jelenik meg, melyről az ajánlatkérő bizonyítható módon például a fizetés ellenőrzése során szerez tudomást, ajánlatkérőnek el kell döntenie, hogy mindez a Kbt. szabályaiba ütközi-e. Mivel a szakember személyes bevonására továbbra is lehetőség van, ugyanakkor a Kbt. korlátozott […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.