Állami, önkormányzati cégek mint ajánlattevők


Jól gondoljuk-e, hogy a 2012-től hatályos új Kbt. (sőt, már a 2011. október 8-ától hatályos is) gyakorlatilag kizárja az állami/önkormányzati cégeket a "3 ajánlatos" közbeszerzésekben ajánlattevőként történő részvételből, tekintve, hogy a kkv-törvény alapján eleve nem minősülhetnek kkv-nak (attól függetlenül, hogy a szükséges paramétereknek megfelelnek-e), így nem kérhetők fel ajánlattételre az ilyen közbeszerzésekben?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2012. január 9-én (141. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2873

[…] három mikro-, kis- vagy középvállalkozás meghívását irányozza elő a szabály, de kérdéses, hogy a három kkv-n túl kötelezővé teszi-e csak ennek az ajánlattevői körnek a teljes mértékű preferálását. A törvény indokolása az alábbiak szerint fogalmaz. "Ebben az esetben nem kell a Közbeszerzési Döntőbizottságot értesíteni az eljárás megkezdéséről, a jogpolitikai célt pedig azzal is erősíti a Javaslat, hogy kifejezetten kimondja: ha lehetséges, kkv-nak kell az ajánlattételi felhívást megküldeni." Fentiekhez hasonlóan jelent meg az alábbi, 2011. december 31-éig hatályban volt Kbt. módosítása. A 2011. évi CXXIX. törvény – a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról – 1. §-ában akként rendelkezik, hogy a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.) 251. § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: "(2) Ha az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el a huszonötmillió forintot, vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el a százötvenmillió forintot, az ajánlatkérő a 249. § (1) bekezdése szerinti közzététel helyett legalább három ajánlattevőnek köteles egyidejűleg, közvetlenül írásbeli – a 249. § (2) bekezdésében foglaltakat tartalmazó - ajánlattételi felhívást küldeni. Az ajánlatkérő köteles olyan gazdasági szereplők részére ajánlattételi felhívást küldeni, amelyek mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.