Ajánlattal elfogadott szerződéses feltételek módosíthatósága az ajánlatkérő által


Az ajánlatunkban, illetve külön nyilatkozatban a szerződéstervezetet elfogadtuk. Az ajánlatkérő a szerződés aláírását megelőzően jelezte, hogy további, a tervezetben, az eljárásban közölt tartalomban nem szereplő feltételekkel kívánja a szerződést kiegészíteni, és a feltételeket kéri be­emelni a végleges szerződésbe. Ezt megteheti? Kötelesek vagyunk ebben az esetben megkötni a kívánt tartalommal a szerződést?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2014. április 9-én (169. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3400

[…] a pályázaton, ehhez képest utóbb nem hozható olyan helyzetbe, hogy egy általa nem elfogadott és előzetesen nem ismert feltételeket tartalmazó megállapodást írjon alá. Az ilyen eljárás elfogadása azért sem megengedhető, mert fordított esetben az ajánlatkérő könnyíthetne is a szerződéses feltételeken, mely a nem nyertes, illetve a tenderen a szerződéses feltételek ismeretében nem induló potenciális ajánlattevőket hozná hátrányos helyzetbe. Tehát az eltérés utólag semmilyen irányban nem lehetséges.Fentieket támasztja alá a Kbt. 78. §-a is, mely arról rendelkezik, hogy a közbeszerzési eljárást lezáró írásbeli összegzés vonatkozásában milyen módosítási lehetősége van az ajánlatkérőnek. E módosítások kizárólag az eljárás eredménye, illetve eredménytelensége törvénysértő voltának orvoslására, illetőleg a jogszabály által megengedett körben történő kijavításra vonatkozhatnak.Eszerint– az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásáról készített írásbeli összegezést az ajánlattevők részére történő megküldésétől számított huszadik napig egy alkalommal jogosult módosítani, szükség esetén az érvénytelenségről szóló tájékoztatást visszavonni, továbbá a már megkötött szerződéstől elállni, illetve amennyiben a teljesítés megkezdése miatt az eredeti állapot nem állítható helyre, a szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha az eredmény megküldését követően észleli, hogy az eredmény (eredménytelenség) törvénysértő volt, és a módosítás a törvénysértést orvosolja. Az ajánlatkérő a módosított írásbeli összegezést köteles faxon vagy elektronikus úton haladéktalanul, egyidejűleg az összes ajánlattevőnek megküldeni;– az ajánlatkérő a részvételi jelentkezések elbírálásáról készített összegezés részvételre jelentkezők részére történő megküldésétől az ajánlattételi határidő lejártáig egy alkalommal jogosult az írásbeli összegezést módosítani, szükség esetén az érvénytelenségről szóló tájékoztatást visszavonni, továbbá új ajánlattételi határidő kitűzésével a részvételre jelentkezőnek ajánlattételi felhívást küldeni, ha az eredmény megküldését követően észleli, hogy az eredmény (eredménytelenség) törvénysértő volt, és a módosítás a törvénysértést orvosolja. Az ajánlatkérő a módosított írásbeli összegezést köteles faxon vagy elektronikus úton haladéktalanul, egyidejűleg az összes részvételre jelentkezőnek megküldeni;– az ajánlatokról vagy részvételi jelentkezésekről készült írásbeli összegezésben észlelt bármely elírást (névcserét, hibás névírást, szám- vagy számítási hibát vagy más hasonló elírást) az ajánlatkérő kérelemre […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.