Szerződéskötés mellőzése eredményes eljárás esetén


Az ajánlatkérő jogosult arra, hogy eredményes eljárás esetén ne kössön szerződést és eredménytelennek nyilvánítsa az egész eljárást indokolás nélkül? (Egy tenderben ezt a jogát fenntartotta.)


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2014. október 8-án (175. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3499

[…] nyújtott be, vagy fog benyújtani, az eljárást megindíthatja – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére -, az eljárást megindító felhívásban azonban fel kell hívni a gazdasági szereplők figyelmét erre a körülményre, valamint a (4) bekezdésben foglaltakra;– a fenti, harmadik bekezdés alkalmazásakor a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek kell tekinteni, amelyre az ajánlatkérő a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat [76. § (1) bekezdés d) pont, 124. § (9) bekezdés], valamint az ajánlatkérő […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.