Azonos tárgyú beszerzési igény hatása folyamatban lévő beszerzésre


Folyamatban van egy beszerzés, majd később jön még két igény, ugyanazon tárgyban. A már folyamatban lévő, de még le nem zárult beszerzési eljárást le kell-e állítani azzal, hogy így már megérkezett a szakterülettől a többi igény, megállapítható, hogy együttesen ezek már meghaladják a közbeszerzési értékhatárt, vagy a már folyamatban lévő eljárás lezárulhat beszerzési eljárásként?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2015. március 11-én (180. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3598

[…] részvételi szakaszában részvételi jelentkezést;– kizárólag érvénytelen ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket nyújtottak be;– egyik ajánlattevő sem, vagy az összességében leg­előnyösebb ajánlatot tevő sem tett – az ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel – megfelelő ajánlatot;– az ajánlatkérő az eljárást a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása miatt eredménytelenné nyilvánítja [66. § (1) bekezdése, 44. § (3) bekezdése];– valamelyik ajánlattevőnek vagy részvételre jelentkezőnek az eljárás tisztaságát vagy a többi ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező érdekeit súlyosan sértő cselekménye miatt az ajánlatkérő az eljárás eredménytelenné nyilvánításáról dönt;– a 65. § (2) bekezdése szerinti esetben az eljárásban benyújtott minden ajánlat tekintetében lejár az ajánlati kötöttség, és egyetlen ajánlattevő sem tartja fenn ajánlatát;– a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisíti az ajánlatkérő valamely döntését, és az ajánlatkérő új közbeszerzési eljárás lefolytatását határozza el, vagy eláll az eljárás lefolytatásának szándékától, az ajánlatkérő azonban nem nyilváníthatja eredménytelennek az eljárást akkor, ha a jogszerűtlen eljárást lezáró döntés megsemmisítését követően jogszerű döntés […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.