Műszaki-szakmai alkalmassági szempont mellőzhetősége a felhívásból


Az év elején megjelent uniós nyílt közbeszerzési eljárás felhívása alapján szeretnénk ajánlatot tenni. A felhívásból úgy látjuk, hogy az ajánlatkérő nem írt elő műszaki-szakmai alkalmassági szempontot, ugyanakkor ennek indokát nem adta meg. A dokumentációt még nem váltottuk ki, mert úgy látjuk, hogy így bárki indulhat a tenderen, a mi referenciánk és felkészült szakembergárdánk nem jelent számunkra előnyt. Mit javasolnak, kérdezzünk rá erre az ajánlatkérőnél? Jogszerű így ez a felhívás?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2017. február 15-én (203. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3943

[…] pontosan meg kell jelölni. Ennek során meg kell határozni, hogy az (1) bekezdésben foglaltak szerint mely körülmények megléte, illetve hiánya, vagy azok milyen mértékű fogyatékossága zárja ki, hogy az ajánlatkérő az ajánlattevőt vagy részvételre jelentkezőt alkalmasnak minősítse a szerződés teljesítésére.Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolására benyújtandó dokumentumokat az eljárást megindító felhívásban, vagy – a felhívásban a benyújtandó dokumentumok típusának rövid megjelölése mellett – az egyéb közbeszerzési dokumentumokban kell pontosan meghatározni.A rendelkezés alapján tehát 2017. január 1-jétől már nem az eljárást megindító felhívásban, hanem a közbeszerzési dokumentumok valamelyikében kell megindokolni, hogy az ajánlatkérő miért tekint el műszaki és szakmai alkalmassági feltétel előírásától. Nem változott ugyanakkor az arra vonatkozó rendelkezés, hogy erre csak kivételes esetben, és csak akkor van lehetősége az ajánlatkérőnek, ha a beszerzés egyedi jellemzői alapján a teljesítés szempontjából nem szükséges ilyen alkalmassági feltétel előírása.Indoklási kötelezettsége alól kivételesen akkor tekinthet el az ajánlatkérő, ha olyan hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytat le, amelyben csak meghatározott gazdasági szereplőt lehet ajánlattételre felkérni [lásd például: Kbt. 98. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti műszaki-technikai sajátosságra vagy kizárólagos jogra alapított eljárások].A kérdés szerinti eljárásban tehát, miután nyílt közbeszerzési eljárásról van […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.