Teljesítési biztosíték alvállalkozóval szemben


Építési vállalkozóként fővállalkozó vagyok, és az ajánlatkérő felhívta a figyelmemet arra, hogy milyen mértékben alkalmazhatok alvállalkozót. Erről tudomásom volt, azonban kivételesen olyan figyelmeztetést is tartalmaz a dokumentáció, hogy akármilyen mértékű teljesítési biztosítékot nem írhatok elő. Ezek szerint nem kötbérezhetem meg az alvállalkozómat úgy, ahogyan eddig tettem?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2017. október 11-én (211. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4064

[…] nem alkalmazandók a Ptk. Hatodik Könyv XXVI. Fejezetében szabályozott szerződést megerősítő biztosítékokra.A (2) bekezdés alapján a szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igények biztosítékaként legfeljebb a szerződés szerinti, tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatás 5 százalékát elérő biztosíték köthető ki.A (3) bekezdés akként rendelkezik, hogy a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos igények biztosítékaként legfeljebb a szerződés szerinti, tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatás 5 százalékát elérő biztosíték köthető ki.A Ptk. Hatodik Könyv XXVI. Fejezetében szabályozott szerződést megerősítő biztosítékok az alábbiak lehetnek: 6:185-190. § 1. A foglaló, 2. a kötbér, 3. a jogvesztés kikötése.Levonható tehát a következtetés, hogy az 5 százalékos korlát a biztosítékok vonatkozásában nem alkalmazandó a kötbér esetében.A kérdést tovább vizsgálva hasonló szabályt találunk az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. Kormányrendeletben a kérdésben jelzett ajánlattevő-alvállalkozó viszonylatában az alábbiak szerint:A 27. § (1) bekezdése szerint az ajánlatkérőként szerződő fél vagy a nevében eljáró személy (szervezet) a szerződés teljesítésének ellenőrzése során az építési napló adatai alapján ellenőrzi, hogy a teljesítésben csak a Kbt. 138. § (2) és (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő alvállalkozó vesz részt, és az alvállalkozói teljesítés aránya nem haladja meg a Kbt. 138. § (1) és (5) bekezdésében meghatározott mértéket.A (2) […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.