Elektronikus közbeszerzési kötelezettség


Az összefoglaló tájékoztatót korábban elindítottuk, de azt követően hatályba lépett a kötelező elektronikus közbeszerzés. Lefolytathatjuk még papíralapon az eljárást?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2018. május 9-én (218. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4171

[…] definíciója a következő: a közbeszerzés megkezdése a közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárást megindító vagy meghirdető hirdetmény feladásának időpontja, a hirdetmény nélkül induló eljárás esetében pedig az eljárást megindító felhívás vagy a tárgyalási meghívó megküldésének, ennek hiányában a tárgyalás megkezdésének időpontja.Fentiek előrebocsátását követően tekintsük át a 113. § szerinti eljárás szabályait. A következőkben ismertetendő szabályban az olvasható, hogy az összefoglaló tájékoztató valójában az eljárás megindításának napját megelőzően kerül közzétételre. A szabályozás szerint tehát az eljárás megkezdése valójában az összefoglaló tájékoztató közzétételét követő hirdetmények megküldését, közzétételét jelenti. Ebben a formában az összefoglaló tájékoztató közzététele során az ajánlatkérő nem kezdte meg közbeszerzését, azaz a kötelező elektronikus közbeszerzés az egyes hirdetmények vonatkozásában már fennáll.A Kbt. 113. §-ának (1) bekezdése szerint az ajánlatkérő a nyílt, a meghívásos és a tárgyalásos eljárást megindító felhívást nem hirdetmény útján teszi közzé. Az ajánlatkérő az eljárás megindításának napját legalább öt munkanappal megelőzően, de legfeljebb tizenkét hónapon belül köteles a Közbeszerzési Hatóság által elérhetővé tett elektronikus úton és módon a megindítandó eljárásról szóló összefoglaló tájékoztatást küldeni a Közbeszerzési Hatóságnak, amelyet a Közbeszerzési Hatóság a megküldést követően egy munkanapon belül a honlapján közzétesz. Az ajánlatkérő az összefoglaló tájékoztatással egyidejűleg köteles megküldeni a Közbeszerzési Hatóság részére azon, legalább három gazdasági szereplő nevét és címét, amelyeknek az eljárást megindító felhívást saját kezdeményezésére meg fogja küldeni. Az összefoglaló tájékoztatásban konkrétan meg kell jelölni az ajánlatkérő nevét és címét, az érdeklődés jelzésére szolgáló elérhetőséget, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.