Találati lista:
51. cikk / 395 Keretösszeg kimerítése körében tett ajánlatkérői rendelkezés értékaránytalansága
Kérdés: Többször felmerült már a "Levelekben" a következő témakör. A kiírások, illetve a szerződések tartalmazzák, hogy az ajánlatkérő a keretösszeg kimerítésére nem köteles, és az ajánlattevő nem jogosult kártalanításra, ha emiatt bevételkiesése keletkezik. Mivel ez mostanra már szinte minden kiírásban szerepel, és esetenként jelentős károkat okoz az ajánlattevőnek, nem lenne-e célszerű ezen ajánlatkérői jog korlátozása? Az ajánlattevő esetenként nagyobb kapacitásait leköti a tender teljesíthetősége érdekében, ami miatt az adott közbeszerzés mellett egyéb bevételeitől is elesik, mert nem vállal(hat) el más megrendelést. Ez a helyzet nem biztosít indokolatlan előnyt az ajánlatkérőknek (beszerző szervezeteknek)?
52. cikk / 395 Kiírás és dokumentáció ellentmondásának jelzése az ajánlatkérő számára
Kérdés: A kiírás és a dokumentáció helyenként ellentmond egymásnak. Jelezzük-e ezt a körülményt az ajánlatkérőnek, ha igen, milyen formában? Ebben az esetben melyik dokumentum az irányadó?
53. cikk / 395 Igazolási kötelezettség a köztartozásmentes adatbázisban szereplés esetén
Kérdés: Szerepelünk a köztartozásmentes adózók adatbázisában. A kiírás hivatkozik az Art. 36/A. §-ára, melynek alapján a vállalkozó részére a havonta nettó módon kiszámított 200 000 forintot meghaladó kifizetésekre akkor nyílik lehetőség, ha vállalkozó bemutatja a tényleges kifizetés időpontjától számított 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő együttes adóigazolást. Ha az adatbázisban nyilvántartanak, akkor is kell ez az igazolás?
54. cikk / 395 Uniós államban székhellyel rendelkező ajánlattevő kizáró okokkal kapcsolatos igazolási kötelezettsége
Kérdés: Uniós tagállamban van a székhelyünk, egy Magyarországon meghirdetett tenderen szeretnénk indulni. A kiírásban az szerepel, hogy az ajánlatkérő – a Kbt. 56. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott kizáró okok kivételével – a kizáró okok fenn nem állásának igazolására elfogadja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében szereplés tényét. Mi ezt a tényt igazolhatjuk? Ha igen, akkor milyen okirattal? Vagy tételesen be kell mutatnunk, hogy nem állunk kizáró ok hatálya alatt?
55. cikk / 395 Kiírásnak nem megfelelő ajánlati biztosíték
Kérdés: Az eljárást megindító felhívásban előírták, hogy ajánlati biztosítékot kell nyújtaniuk az ajánlattevőknek az ajánlat benyújtásával egyidejűleg, illetve az ajánlati biztosítéknak legalább az ajánlati kötöttség időpontjáig érvényben kell lennie. Az ajánlattevő az ajánlat benyújtásával egyidejűleg benyújtotta az előírt mértékű bankgaranciát – mint ajánlati biztosítékot –, de az ajánlati bankgarancia lejárati idejét rosszul számolta ki, így az rövidebb időtartamra szól, mint az eljárást megindító felhívásban előírt ajánlati kötöttség ideje. Ebben az esetben hiánypótoltatható-e az ajánlati biztosíték, vagy pedig az ajánlat a Kbt. 74. § (2) bekezdésének c) pontja alapján érvénytelennek minősül?
56. cikk / 395 Gyártó bevonása teljesítésbe
Kérdés: Az ajánlatkérő megadta a dokumentációban a műszaki paramétereket (leírást) az általa beszerezni kívánt termékhez. Mi nem tudjuk legyártani az alapján a terméket. Ebben az esetben beszerezhetjük azt a gyártótól, akit nem kell bejelentenünk közreműködőként? A kiírás szerint az ajánlattevő kifejezetten vállalkozási szerződést kíván kötni erre a beszerzésre. De ha a gyártótól szerzem be, oda kell adnom neki a műszaki leírást, mert a terméknek ahhoz kell igazodnia. Jól értelmezem, hogy az alvállalkozó igénybevétele itt nem kerülhető meg? Vagy esetleg – az arányokra figyelemmel – megoldás a közös ajánlattétel?
57. cikk / 395 Ajánlatkérő szerződéskötési kötelezettségének hiánya a kiírásban
Kérdés: Megteheti-e az ajánlatkérő, hogy kiír egy beszerzést, ehhez képest nem vállal semmire felelősséget, a szerződéskötésre, a darabszám-megrendelésre sem? (Viszont ezzel árakhoz és piaci szereplőkhöz jut.)
58. cikk / 395 Ajánlati felhívás visszavonása
Kérdés: A kiírással kapcsolatban a vártnál nagyobb számú kiegészítő tájékoztatás iránti kérelem érkezett. Megfontoljuk, hogy visszavonjuk a felhívást. Lehetséges-e ez és milyen feltételekkel?
59. cikk / 395 Közbeszerzési eljárás fajtájának megválasztása "bizonytalan" feladatok felmerülése esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő olyan közbeszerzési eljárást ír ki, amelyben többféle, de egymással összefüggő szolgáltatásokat kíván beszerezni. Ezek között vannak olyan szolgáltatások, amelyek gyakoriságát, időtartamát a teljesítés teljes idejére vonatkozóan az ajánlatkérő pontosan meg tudja határozni. Azonban vannak olyan "bizonytalan" feladatok is, amelyekre nem biztos, hogy szükség lesz, vagy nem olyan mennyiségben, ahogy azt az ajánlatkérő feltételezi a kiíráskor. A teljes szolgáltatási feladatra alkalmazhatja-e az ajánlatkérő a nyílt eljárást azzal a kitétellel a felhívásban és a szerződésben [a Kbt. 125. §-ának (10) bekezdésére hivatkozva], hogy a "bizonytalan" feladatokat nem biztos, hogy olyan mennyiségben fogja lehívni, mint ahogy azt a kiíráskor meghatározta, és ahogy arra az ajánlattevő ajánlatot tett? Vagy csak keretmegállapodásos eljárás keretében tudja beszerezni az ajánlatkérő a szükséges szolgáltatásokat – tekintettel a "bizonytalan" feladatokra?
60. cikk / 395 10 százalék alatti alvállalkozó megjelölése
Kérdés: A teljesítéshez alvállalkozót kívánunk igénybe venni, de a közreműködés mértéke 10 százalék alatti lesz. Meg kell neveznünk ezt az alvállalkozót? A kiírásban ezt kérte az ajánlatkérő.
