Eljárás szerződés aláírásának nyertes ajánlattevő általi megtagadása esetén

Kérdés: Kérem, hogy az alábbi jogesetre tanácsot adni szíveskedjenek! Önkormányzatunk egyszerű közbeszerzési eljárásban építési kivitelezési munka kivitelezőjének kiválasztására eljárást folytatott le, amely eredményes lett. A vállalkozási szerződés megkötése azonban az eredményhirdetés megtétele (40 nap) óta még mindig nem történt meg. Ennek alapvető oka az, hogy a kivitelező az egy levélfordultával megtett szerződéstartalom egyeztetése után nem reagál sem telefonos, sem írásos megkeresésünkre. Két alkalommal egyértelműen felszólítottuk a szerződés aláírására, illetve egyeztetés megtételére (amennyiben neki ez lehet a kifogása), de mivel fizikai értelemben és telefonon is elérhetetlen, semmiféle információt nem tudunk tőle megszerezni. Jelenleg azonban már nem tudunk többet várni, mert az uniós pályázati forrásból finanszírozott beruházásunk elszámolási határidőkhöz kötött, amit, ha meghaladunk, a támogatás elvesztését kockáztatjuk. Szeretnénk ezért a fenti eljárást utólag eredménytelenné nyilvánítani, és új egyszerű közbeszerzési eljárást kiírni. A kérdésünk az, hogy jogi értelemben hogyan tudjuk ezt úgy megtenni, hogy szabályosan járjunk el, és semmiféle utólagos retorzióval ne kelljen szembesülnünk?
Részlet a válaszából: […] ...hiszen ez törvényi kötelezettsége. Amennyiben ennek a kötelezettségnek azajánlattevő nem tesz eleget, újabb közbeszerzési eljárás kiírására vanlehetőség. Abban az esetben sem lesz az eljárás eredménytelen, ha például azajánlattevő visszalép eredményhirdetés után...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 12.
Kapcsolódó címkék:  

Közbeszerzés kapcsolódó tervezésre

Kérdés: Építési beruházást tervezünk 150 000 E Ft értékben 2007-re, amely azonban csak pályázati támogatással valósulhat meg. A tervezési munkát az idén szeretnénk elvégeztetni kb. 4-5000 E Ft értékben. A tervezésre szükséges-e közbeszerzési eljárást lefolytatnunk?
Részlet a válaszából: […] ...beszerzési rezsimtől függően. A 22. §-ban foglalt eltérések arrautalnak, hogy ún. ötletpályázat kiírása esetében – amely nem pótolja a Kbt.szerinti tervpályázati kötelezettséget – nincs módja az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 7.
Kapcsolódó címkék: