Eljárás eredményét tartalmazó összegzés "kiosztása"


Kötelező-e az eljárás eredményéről való összegzést az eredményhirdetésen szétosztani, akkor is, ha az ajánlatkérőnek ehhez nincs meg a megfelelő technikai háttere (fénymásoló stb.)?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2004. október 4-én (12. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 289

[…] beruházás esetében hatvan – napon belül, az ajánlati felhívásban meghatározott eredményhirdetési időpontban nyilvánosan kell kihirdetni. A 95. § kimondja, hogy az eredményhirdetésre meg kell hívni az ajánlattevőket, továbbá – a közbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselőit, illetőleg személyeket. Az eredményhirdetésen az ajánlatkérő ismerteti az előzőekben említett összegzésben foglalt adatokat. Az írásbeli összegzést az eredményhirdetésen jelen levő ajánlattevőknek át kell adni, a távol levő ajánlattevőknek pedig az eredményhirdetést követően haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül meg kell küldeni. A fentiek alapján tehát a kérdésre a válasz a következő: az összegzés átadása alól az ajánlatkérő csak azon ajánlattevők esetében mentesül, akik (amelyek) az eredményhirdetésen nem jelentek meg, azonban részükre is rendkívüli gyorsasággal meg kell küldeni az összegzést. Az összegzést a jelenlévőknek az eredményhirdetés alkalmával át kell adni. A Kbt. ez alól – a verseny tisztasága érdekében – […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.