Egybeszámítás "karba helyezési" munkák esetén


Önkormányzati tulajdonú vagyonkezelő részvénytársaság feladata a kezelésében lévő lakásállományban megüresedő lakások karba helyezése. A karba helyezési munkákat vállalkozásokkal végezteti el. Előre nem tervezhető, hogy évente hány lakás üresedik meg, és azokban milyen volumenű építési feladatot kell elvégezni. A karba helyezési munkákat az ismételt használatba adás érdekében soron kívül el kell végezni. Ez a karba helyezési feladat évente kb. 50 lakást érint és kb. 60 millió forint kifizetéssel jár. A Kbt. mely fejezete szerint kell a részvénytársaságnak eljárnia?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2005. május 2-án (26. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 611

[…] a vagyonkezelő részvénytársaságnak ebben az évben csak ezt az építési beruházást kell lefolytatnia, úgy egyszerű eljárás keretében, a Kbt. negyedik részének szabályait kell alkalmaznia. Amennyiben azonban más egyéb építési beruházást is tervezett, illetve már megvalósított ebben az évben, úgy felhívnánk a figyelmet a Kbt. 40. §-ára, azaz az egybeszámítási szabály alkalmazásának fontosságára. Ennek értelmében a becsült érték kiszámítása során mindazon építési beruházások értékét egybe kell számítani, amelyek beszerzésére egy költségvetési évben (vagy tizenkét hónapban) került […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.