-Tervezői összeférhetetlenség a Kbt. módosítását követően


Az eredeti, 2003. évi CXXIX. törvény 10. §-ának (6) bekezdése szerint az "...összeférhetetlenség nem áll fenn azzal a személlyel vagy szervezettel szemben, aki vagy amely a közbeszerzés tárgyához kapcsolódó építészeti vagy egyéb műszaki tervdokumentáció elkészítésében részt vett". Ez az előírás kikerült a Kbt.-ből a törvény módosításával. Úgy kell érteni ezt a módosulást, hogy a kiviteli, engedélyezési tervek készítésére vonatkozó felhívásra sem lehet ajánlattevő, közös ajánlattevő vagy 10 százalékot meghaladó mértékben igénybe venni tervezett alvállalkozó a műszaki tervet készítő szervezet vagy személy?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2006. május 22-én (45. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 997

[…] vonatkozó műszaki leírás magját, emiatt indokolt, hogy az, aki készítette, vagy a készítésében közreműködött, ne tehessen ajánlatot. [A Kbt. 10. §-ának (6) bekezdése jelenleg a következő rendelkezést tartalmazza: nem minősül a jogszabályhely alkalmazásában a közbeszerzési eljárás előkészítésébe bevont személynek (szervezetnek) az olyan személy (szervezet), akitől, illetőleg amelytől az ajánlatkérő – az adott közbeszerzéssel kapcsolatos helyzet-, illetőleg piacfelmérés, a közbeszerzés becsült értékének felmérése érdekében a közbeszerzés megkezdése időpontjának megjelölése nélkül, kizárólag a felmérés érdekében szükséges adatokat közölve kért tájékoztatást, vagy – a támogatásra irányuló igény (pályázat) benyújtásához szükséges […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.