Energiavásárlás közbeszerzés-kötelezettsége


A Kbt. 22. § (1) bekezdésének d) pontja alá tartozó szervezet a vásárolt energiát [villamos energia évi 4 012 500 kW (109 millió forint), gáz 5 099 000 m2 (234 millió forint)] közbeszerzési eljárásban köteles-e beszerezni, vagy e termékek nem közbeszerzés-kötelesek? Mely Kbt.-paragrafus alapján igen vagy nem?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2006. augusztus 14-én (49. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1098

[…] a szerződés, illetőleg a megállapodás csapatok (katonai erők) állomásoztatására, átvonulására, alkalmazására vonatkozik, ideértve hadműveleti területre kihelyezésre (áthelyezésre) kerülő egységek esetében a kihelyezés (áthelyezés) megvalósításával összefüggő beszerzéseket is; – nemzetközi szerződésben meghatározott külön eljárás alapján történő beszerzésre, ha az Európai Unión kívüli állammal kötött szerződés projekt közös megvalósításával, illetőleg hasznosításával összefüggő beszerzésre vonatkozik; – nemzetközi szervezet által meghatározott külön eljárás alapján történő beszerzésre, illetőleg – olyan beszerzésre, amelynek kizárólagos rendeltetése az, hogy lehetővé tegye az ajánlatkérő számára egy vagy több nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtását, illetve nyilvános elektronikus hírközlő hálózat rendelkezésre bocsátását vagy igénybevételét. Az említett fejezet szerinti eljárást – a 27. §-ban meghatározott szolgáltatások körében, azaz: árubeszerzésnek és építési beruházásnak nem minősülő szolgáltatás megrendelése olyan visszterhes szerződéssel, amelynek tárgya különösen valamely tevékenység megrendelése az ajánlatkérő részéről – nem kell alkalmazni továbbá a következő esetekben sem: – meglévő építmény vagy egyéb ingatlan vétele vagy ingatlanra vonatkozó egyéb jognak a megszerzése; kivéve az ilyen szerződéssel összefüggő pénzügyi szolgáltatásra irányuló (bármilyen formában megkötött) szerződést; – a 3. számú melléklet 6. csoportjába tartozó pénzügyi szolgáltatás, amely értékpapírok vagy egyéb pénzügyi eszközök kibocsátása, eladása, vétele vagy átruházása által valósul meg, vagy amely a monetáris, az árfolyam- vagy a tartalékkezelési politika, vagy a központi kormányzat adósságkezelési politikájának megvalósítása érdekében pénz- vagy tőkeszerzésre irányul, továbbá a jegybanki tevékenység; – műsorszám (műsoranyag) műsorszolgáltató általi vétele, fejlesztése, előállítása vagy közös […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.