Kizáró okok építési beruházás tárgyú, egyszerű eljárásban


Építési beruházás tárgyú közbeszerzés esetén, egyszerű eljárásban milyen kizáró okok jelölhetők meg az ajánlattevőkkel szemben?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2007. november 19-én (71. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1458

[…] eljárásban hamis adatot szolgáltatott, és ezért az eljárásból kizárták, illetőleg a hamis adat szolgáltatását jogerősen megállapították; – a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésével, a foglalkoztatásra irányuló bejelentési kötelezettség elmulasztásával és a külföldiek foglalkoztatásával összefüggő kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban - öt évnél nem régebben meghozott – jogerős közigazgatási, illetőleg bírósági határozatban megállapított és munkaügyi bírsággal vagy befizetésre kötelezéssel sújtott jogszabálysértést követett el; – a Btk. szerinti bűnszervezetben részvétel – ideértve bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is -, vesztegetés, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve pénzmosás bűncselekményt, vagy személyes joga szerinti hasonló bűncselekményt követett el, feltéve hogy a bűncselekmény elkövetése jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült; – az egyenlő bánásmód követelményének a 2003. évi CXXV. törvénybe ütköző – két évnél nem régebben meghozott – jogerős közigazgatási, illetve bírósági határozatban megállapított és bírsággal sújtott magatartást tanúsított. Az (1) bekezdés e) pontjában említett adófizetési kötelezettség alatt a belföldi székhelyű ajánlattevő vagy alvállalkozó tekintetében az állami adóhatóság és a vámhatóság által nyilvántartott adófizetési kötelezettséget kell érteni. Az (1) bekezdés h) pontjában említett hasonló bűncselekményen – az Európai Unió más tagállamában letelepedett ajánlattevő esetében a 98/733/IB tanácsi együttes fellépés 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározott bűnszervezetben való részvételt, – az 1997. május 26-i tanácsi jogi aktus 3. cikkében meghatározott korrupciót, illetőleg – a 98/742/IB tanácsi együttes fellépés 3. cikkének (1) bekezdésében meghatározott korrupciót, – az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény 1. cikke szerinti csalást, valamint – a pénzügyi rendszerek pénzmosás céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló, 1991. június 10-i 91/308/EGK tanácsi irányelv 1. cikkében meghatározott pénzmosást kell érteni. Az (1) bekezdésben foglalt kizáró okok megfelelően alkalmazandók a 66. § (2) bekezdése, illetve a 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetekre is. Az ajánlatkérő köteles az ajánlati felhívásban hivatkozni az (1) bekezdésben foglalt kizáró okokra, valamint a (4) bekezdésben foglalt rendelkezésre. Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, illetőleg a d)-e) pont tekintetében alvállalkozó, aki – gazdasági, illetőleg szakmai tevékenységével kapcsolatban - öt évnél nem régebben meghozott – jogerős bírósági ítéletben megállapított jogszabálysértést követett el; – a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tp-tv.) 11. §-a, vagy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 81. cikke szerinti – öt évnél nem régebben meghozott – jogerős és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban, vagy a versenyfelügyeleti határozat bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság jogerős és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el versenyeztetési eljárás során; illetőleg ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság vagy bíróság – öt évnél nem régebben – jogerősen megállapította, és egyúttal bírságot szabott ki; – korábbi – öt évnél nem régebben lezárult – közbeszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségének megszegését jogerős közigazgatási, illetőleg bírósági határozat megállapította; – a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában nincs bejegyezve; – a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerinti országban […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.