Alvállalkozás, erőforrás árajánlat "beajánlása" esetén


Amennyiben egy közbeszerzési eljárásban valamely ajánlattevő, nagykereskedő beajánlja cégünk termékeit a tőlünk kapott árajánlat alapján, akkor mi ebben az esetben alvállalkozónak vagy erőforrásnak minősülünk?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2009. július 27-én (99. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2036

[…] építési beruházás, illetőleg szolgáltatás megrendelése esetében igazolható – pénzügyi intézménytől származó – erről szóló - nyilatkozattal, vagy meghatározott biztosíték (felelősségbiztosítás) fennállásáról szóló igazolással; – a számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának benyújtásával (ha az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); – az előző legfeljebb háromévi teljes forgalmáról, és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyának forgalmáról szóló nyilatkozatával, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek a forgalmi adatok rendelkezésre állnak; – az ajánlatkérő által előírt tartalmú vagy elfogadott egyéb - pénzügyi, illetőleg gazdasági alkalmasságának megállapítására alkalmas - nyilatkozattal vagy dokumentummal. A felvetett kérdés általában az alvállalkozói körre vonatkozott. Az alvállalkozói kört azonban a Kbt. alapján érdemes szétválasztani: 10 százalékot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt (azaz nevesített), és ezt el nem érő (azaz harmadik személy) alvállalkozóra. A vonatkozó szabályozás az előbbit, azaz a 10 százalékot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót érinti, valamint az erőforrás-szervezetet, amikor azt írja elő, hogy több szerepben nem jelenhet meg ugyanaz a cég (vállalkozás) ugyanabban az eljárásban, az alábbiak szerint. A közbeszerzési törvény 70. §-ának (4) bekezdése szerint az ajánlattevő ugyanabban a […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.