Alvállalkozó felelőssége az ajánlattevő szerződésszegéséért


10 százalékot meghaladó alvállalkozóként veszünk részt egy közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés teljesítésében. Úgy tűnik, hogy a nyertes a saját tevékenysége vonatkozásában nem tudja teljesíteni a szerződést, és várható, hogy az ajánlatkérő felbontja a megállapodást. Ez kihat ránk? Ugye jól tudom, hogy csak a konzorciumi tagok felelőssége egyetemleges? Más lenne a helyzet, ha 10 százalék alatti alvállalkozók lennénk?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2011. november 2-án (138. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2812

[…] ettől még az ajánlattevőnek ki kell fizetnie az alvállalkozóját. A szerződés idő előtti megszüntetése esetén – a Ptk. rendelkezései miatt – elszámolási kötelezettség következik be az ajánlattevő és az ajánlatkérő között. Az elszámolás keretében az ajánlattevőnek igazolnia kell az ajánlatkérő felé, hogy az elvégzett teljesítésből milyen arányban teljesítettek az alvállalkozói és milyen arányban ő maga. Az ajánlatkérő elsőként az alvállalkozói teljesítmény értékét fizeti ki/utalja át az ajánlattevőnek, és neki kell tovább utalnia. Az ajánlattevő saját számlát akkor nyújthat be, ha igazolja, hogy az alvállalkozóit kifizette. A […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.