Erőforrás és az ajánlattevő kapcsolata


Az erőforrásnak milyen jogviszonyban kell lennie az ajánlattevővel (kapcsolt vállalkozás, többségi tulajdonos)?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2012. május 2-án (146. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2951

[…] Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet, és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A fentiek szerint tehát erőforrást nyújtó szervezetnek azt kell tekinteni, aki az ajánlattevő számára a szerződés teljesítéséhez kapacitást biztosít, ezáltal az alkalmasság igazolásához erőforrást nyújt. Az ajánlattevő és az erőforrást nyújtó szervezet közötti jogi kapcsolat jellegének nincs relevanciája, így nem előírás […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.