10 százalék feletti alvállalkozók igazolásai


A 10 százalékot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóknak milyen igazolást kell benyújtaniuk?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2013. november 20-án (164. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3289

[…] és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában csak a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani a Kbt. 56. §-ában foglalt kizáró okok hiányáról. Amennyiben az ajánlatkérő előírta a Kbt. 57. §-ában foglalt kizáró okok érvényesítését is az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában, az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező választása szerint– saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá, vagy– az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát – a meg nem jelöltekre az a) pont szerinti nyilatkozat mellett -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá – a) és b) pontok.A fentiek szerint tehát a kötelező kizáró okok vonatkozásában mindig az ajánlattevő felelőssége, […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.