Ajánlatadás és nyilatkozattétel közös ajánlattételnél


Központosított közbeszerzéssel kapcsolatban kérdezem: Y társaság keretmegállapodás – Kbt. 109. § (1) bekezdés d) pontja szerinti – első részének eredményeként közös ajánlattevőként keretmegállapodást kötött a Központi Beszerző Szervezettel. A közös ajánlattevők között létrejött együttműködési megállapodásban (mely az ajánlat részét is képezte) a közös ajánlattevők vezetőjeként X társaságot jelölték meg, amely a közös ajánlattevők nevében ajánlatot tehet és nyilatkozhat. Az eljárás második részeként verseny újranyitásával kerül megindításra a közbeszerzési eljárás. Y társaság X társaságtól kapott meghatalmazás alapján jogosult-e ajánlatot adni és nyilatkozatot tenni a közös ajánlattevők nevében? (Természetesen a meghatalmazás erre kiterjed.) Van-e olyan nyilatkozat, melyet a közös ajánlattevőknek külön-külön kell megtenniük?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2015. március 11-én (180. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3595

[…] három formán túlmenően: több ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás, amely nem tartalmazza az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés(ek) minden feltételét, vagy azokat nem kötelező erővel tartalmazza.Amennyiben a közös ajánlattevők X társaságot hatalmazták fel arra, hogy az eljárás során helyettük és nevükben eljárjon, úgy a meghatalmazás "tovább­adása" nem jogszerű, hiszen ebbe az ajánlattevők nem egyeztek bele. Ennek azért van jelentősége, mert az ajánlattételre jogosult személy eltér a keretmegállapodásban foglaltaktól, mely egy adott ajánlattevőt hatalmazott fel erre. A keretmegállapodástól való eltérés azonban a szerződés módosításával jár, melyre a meghatalmazás […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.