Ajánlat üzleti titokká nyilvánított részének kezelése


Ajánlatunkban árképzésünk módjának, valamint a részárakat tartalmazó részének üzleti titokká nyilvánítását kértük. Az ajánlatkérő az árat indokolatlanul alacsonynak ítélte meg, ezért indokolást kért. Ezzel egyidejűleg valamennyi ajánlatkérőnek úgy küldte meg ezt a felhívást, hogy azáltal ajánlatunk egésze – üzleti titokká nyilvánított része is – valamennyi ajánlattevő részére megismerhetővé vált, mert ez a rész a felhívásban teljes terjedelemben szerepelt. Ezt megtehette? Mit tehetünk ebben az esetben?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2015. augusztus 19-én (185. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3692

[…] bekezdésében a következők szerint szabályozza:– az ajánlattevő és a részvételre jelentkező az ajánlatában, illetve a részvételi jelentkezésben, valamint a 69-70. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a védett ismeretet is) (Ptk. 2:47. §) tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó iratokat úgy kell elkészíteni, hogy azok az információs önrendelkezési jogról és az információ­szabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (3) bekezdésére figyelemmel kizárólag olyan információkat tartalmazzanak, amelyek nyilvánosságra hozatala az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, továbbá ne tartalmazzanak a (2)–(3) bekezdés szerinti elemeket;– az ajánlattevő nem tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a 71. § szerinti értékelési szempont alapján értékelésre kerül, de az ezek alapjául szolgáló – a (3) bekezdés hatálya alá nem tartozó – részinformációk, alapadatok (így különösen az árazott költségvetés) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja;– nem korlátozható vagy nem tiltható meg üzleti titokra hivatkozással olyan adat nyilvánosságra hozatala, amely a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség alá esik. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésengedményezést kizáró rendelkezése nem minősül üzleti titoknak.Az aránytalanul alacsony árra vonatkozó indokoláskérés a Kbt. 69. §-a alapján nem utal arra, hogy az indokoláskérés során az ajánlatkérőnek lehetősége lenne bármilyen módon a 80. § ellenére információt nyilvánosságra hozni. A 69. § alapján a vitatott ajánlati elemekre történő rákérdezés is összhangban kell, hogy álljon az üzleti titokra vonatkozó szabályokkal.A közbeszerzési törvény 69. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő az értékelés szempontjából lényeges ajánlati elemek tartalmát megalapozó adatokat, valamint indokolást köteles írásban kérni, és erről […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.